Gátat kell szabni a mészárlásnak
Vezérkari főnök: a magyar katonák készek az Iszlám Állam elleni küzdelemre
"A magyar katonák készek arra, hogy az Iszlám Állammal szemben felvegyék a küzdelmet koalíciós kötelékben, koalíciós erővel, és közösen megpróbáljanak gátat szabni a mészárlásnak, a gyilkolásnak.
2015.05.27 15:34MTIBenkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke Pákozdon, a békefenntartók napi ünnepi rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a pákozdi nemzeti emlékhely békefenntartó hősi halottaknak emléket állító oszlopain 1897 óta elesett katonák neve olvasható. Úgy vélekedett, ma sincs olyan helyzet, hogy a missziós feladatokat elfelejthetnék.
Hangsúlyozta: a békefenntartói szolgálatot nem tudják úgy befejezni, hogy máshol ne kellene újabb szolgálatot felvenni.
Benkő Tibor szerint a békés egymás mellett élés lehet csak a megoldás, és a magyar katonák arra hivatottak, hogy ennek megteremtésében rendelkezésére állnak Magyarországnak és a nagyobb nemzeti közösségeknek. Minden katonának köszönetet mondott azért, hogy e feladatokat vállalják és legjobb tudásuk szerint el is végzik.
A Honvéd Vezérkar főnöke rámutatott: nem lehet véletlen, hogy a hősök napja és a békefenntartók napja közel esik egymáshoz, hiszen mind az első és második világháborúban meghalt katonák, mind a békefenntartói feladatok teljesítése közben elhunyt honvédek hősi halottak.
Hozzátette: a katonatársadalom kötelessége emlékezni azokra a hősökre, akik az életüket áldozták más népek boldogulásáért, vagy azért, hogy katonatársaikat megvédjék.
Az ENSZ-békefenntartók nemzetközi napját május 29-én ünneplik 2003 óta, arra emlékezve, hogy 1948-ban ezen a napon kezdte meg működését a szervezet első békefenntartó missziója, Palesztinában. A magyar hősök emlékünnepe a vonatkozó 2001. évi törvény szerint minden esztendő májusának utolsó vasárnapja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06