Veszélyben vannak az egyetemeink
A felsőoktatási törvény módosítása ellen tiltakoztak Budapesten
A felsőoktatási törvény tervezett módosítása ellen tiltakozott a Veszélyben vannak az egyetemeink Facebook-csoport csütörtökön Budapesten, a Kossuth Lajos téren.
2015.05.14 18:22MTI
MTI/Kovács Tamás
Gerő Márton szervező a mintegy félszáz egyetemi oktató és hallgató részvételével megtartott demonstráción elmondta: az egyetemi autonómia súlyos megsértéseként értékelik a törvénymódosításnak a kancellárok hatáskörére és a konzisztóriumokra vonatkozó egyes rendelkezéseit.
A többi között kifogásolják, hogy a kancellár még a rektor hatáskörébe tartozó döntések tekintetében is egyetértési joggal rendelkezne, illetve hogy a stratégiai döntések megalapozásában is részt vevő öttagú konzisztórium három tagját a miniszter delegálná - mondta a szónok.
A demonstráción, amelyet támogatott a Hálózat a tanszabadságért elnevezésű szervezet is, a résztvevők kartondobozokból felállították az "Autonómia közös várát".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


