Üzemanyagbázis
Felszámolták a környezetkárosodást Felcsúton
Több évtizednyi folyamatos környezetszennyezés okozta károsodást számolt fel a Honvédelmi Minisztérium (HM) az egykori üzemanyagbázis területén Felcsúton.
2015.05.11 15:51MTIA HM Védelemgazdasági Hivatalának közleménye szerint a telepet eredetileg a német hadsereg építette 1938-ban, azzal a céllal, hogy ott üzemanyagot tároljanak hadi felhasználásra. A háború után az eredeti telephelyrészt - amelyet német telepnek neveznek - több lépcsőben bővítették, egészen az 1980-as évek elejéig. A terület később is honvédelmi kezelésben maradt. A felszínre telepített, földdel fedett tartályokban különböző üzemanyagokat, így például gázolajat, kerozint, valamint benzint tároltak hosszú évtizedeken keresztül. A későbbi, 2000-ben készült környezetvédelmi vizsgálatok azonban a telep több pontján szennyeződést mutattak ki: hosszú időn keresztül benzin és gázolaj szivárgott a talajba.
Kiemelték: a honvédelmi tárca elsődleges célként tűzte ki a telep használata során bekövetkezett környezetszennyezés felszámolását, a terület megtisztítását. A kármentesítésre 2008-ban nyújtottak be pályázatot, amelyet megnyerve a HM Védelemgazdasági Hivatala mint projektgazda hamarosan munkához is látott.
Terület-előkészítés és lőszermentesítés után elbontották a tartályokat és egyéb építményeket, majd megtisztították a talajt, valamint a felszín alatti vizeket. A 875 millió forintból - száz százalékban az Európai Unió finanszírozásával - megvalósult kármentesítés záró dokumentációját a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség elfogadta. Ezzel a telep környezeti kármentesítésének folyamatát megnyugtatóan sikerült lezárni, "mind a helyi lakosok, mind pedig a környék ökoszisztémájának életében új fejezet kezdődhet" - fogalmazott a HM.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06