Járvány
Calici vírus tizedelte a szegedi iskolásokat
A vizsgálatok szerint calici vírus miatt betegedett meg csaknem kétszáz gyermek egy szegedi általános iskolában.
2015.05.08 16:31MTIA Csongrád Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetője, Varga Márta elmondta, a kórokozót három gyermek mintájából is kimutatták. Az iskola konyhájában vett ételminták ellenőrzése még folyik - tette hozzá.
A szegedi Gregor József Általános Iskola igazgatója szerdán jelentette a járási tisztifőorvosnak, hogy az intézményből 120 gyermeket küldtek haza hányással, hasmenéses tünetekkel.
A betegség tünetei alapján az ételfertőzés gyanúja is felvetődött. Az iskola háromszáz adagos melegítőkonyháján az ellenőrzés nem talált közegészségügyi hiányosságot. A járványügyi szakemberek étel- és vízmintákat vettek, és elrendelték az iskola összes helyiségének fertőtlenítőszeres takarítását, amelyet csütörtökön el is végeztek.
A tisztiorvosi szolgálat munkatársai kikérdezték a beteg gyermekek szüleit, valamint felvették a kapcsolatot az összes szegedi házi gyermekorvossal is. Péntekre a megbetegedett gyermekek száma 196-re emelkedett, és négy pedagógusnál és egy takarítónál is jelentkeztek a gyors lefolyású betegség tünetei.
A gyerekek közül hárman kerültek az egyetem gyermekklinikájának fertőzőosztályára, valamennyien infúziós kezelésre szorultak, általános állapotuk kielégítő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


