Matematikaérettségi
Ilyen matekfeladatokat még nem láttak érettségizők
Középszintű matematikaérettségi még nem látott ilyen feladatokat, a szaktanárok szerint sem könnyű az első rész.
2015.05.05 12:32ma.huAz utóbbi évek legnehezebb feladatsorát kapták matematikából a középszinten érettségizők. Az első részben van ugyanis logikai feladat, ami egyáltalán nem szokványos - mondta az eduline-nak egy szaktanár.
Már az eleje sokkolhatja a diákokat, ugyanis volt benne paraméteres egyenlet, melyet az eddigi tapasztalatok szerint még sosem tettek be középszintű matekérettségibe.
"Hivatalosan tudniuk kell megoldani, ám valószínűleg az utóbbi hónapokban elfelejthették a diákok, hiszen valóban nem lehetett rá számítani, hogy lesz az érettségiben" - mondta a szaktanár.
Az első részben ráadásul még sorozat is van, amit azonban nem lehet egyszerűen belepötyögni a számológépbe.
Ezt tetézi még statisztikai megoldandó is, ahol terjedelmet és mediánt kérnek. A feladatlap vége felé pedig egy bonyolultnak tűnő kérdés található, amelytől ránézésre elmegy a kedvük a diákoknak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


