Az agrártárca azt hirdeti
Aki csak teheti, legyen önellátó élelmiszerből!
De legalább azokat a zöldségeket és gyümölcsöket termelje meg magának, amelyeket elfogyaszt.
2015.04.23 16:50MTIAz agrártárca elhivatottan hirdeti, hogy aki csak teheti, legyen önellátó élelmiszerből, de legalább azokat a zöldségeket és gyümölcsöket termelje meg magának, amelyeket elfogyaszt - mondta Feldman Zsolt, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (Agrya) csütörtöki fővárosi rendezvényén.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára a szaktárca tájékoztatása szerint hangsúlyozta: ehhez alapot biztosít a Vesd bele magad! program, amelyben kisiskolás gyermekek kapnak vetőmagcsomagokat, benne különböző zöldségek és gyümölcsök vetőmagjával. Az általános iskolák útmutatásával (koordinációjával) a gyerekek a magokat otthon elvetik, és a megtermett zöldségeket, gyümölcsöket fogyaszthatja a család.
Felhívta a figyelmet: a Vidék Kaland program 2013 óta Magyarországot túlnőve már az erdélyi, főképp székelyföldi gazdák közreműködésének köszönhetően a határon túli kapcsolatok ápolásában is fontos szerepet tölt be. A 2010 óta zajló Vidék Kaland program összességében erősíti a kapcsolatokat a városi fiatalok és a gazdálkodók között. Így a termelők is közvetlen visszajelzést kaphatnak arról, hogy a városi fogyasztók hogyan viszonyulnak a vidéki életformához.
Beszélt arról is, hogy az Agrya két sikeres programja - a Vidék Kaland és a Vesd bele magad! - hidat képez a városi fiatalság és a magyarországi, valamint székelyföldi gazdálkodók között.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


