Amnesztiát nekik
MSZP: "nyelvvizsga nélkül" bejegyzéssel is kaphassanak diplomát a végzősök
Az MSZP oktatási kabinetvezetője azt javasolja, hogy a kormányzat hirdessen "amnesztiát" azoknak, akik nyelvvizsga hiányában nem vehetik át a diplomájukat.
2015.04.22 12:00MTIHiller István, az Országgyűlés alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, becslésük szerint mintegy ötvenezer magyar állampolgárról van szó, és javaslatuk szerint mindenki, aki a 2015/16-os tanév végig lezárja a tanulmányait, azzal bejegyzéssel kapná meg oklevelét, hogy "nyelvvizsga nélkül".
Hozzátette: foglalkoztatásukról a végső döntést a munkaerőpiac hozza meg.
Az ellenzéki politikus arra is javaslatot tett, hogy az egész napos iskolában a délutánokat állami költségen idegennyelv-oktatásra használják. A kormánynak azt is javasolta, állítsa vissza a nulladik évfolyam rendszerét, illetve javarészt uniós források bevonásával teremtse meg annak lehetőségét, hogy minden nappali tagozatos, alapképzésre felvett felsőoktatási hallgató tanulmányai alatt három hónapot idegen nyelvi közegben tölthessen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


