Tüntetés
Az Emmi épületénél ért véget a diákok demonstrációja
A szervezők jelezték, ha a kormány szerdáig nem vonja vissza a felsőoktatási törvény tervezett, szakok megszüntetését is magában foglaló módosítását, ismét demonstrálnak.
2015.04.20 21:47MTI
MTI/Szigetváry Zsolt
A menet az ELTE Társadalomtudományi Karától indult, a több száz hallgató előbb a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemhez, majd a Szabadság hídon át Budapesti Corvinus Egyetemhez vonult, végül pedig az Emmi épületéhez.
Előzőleg a diákok - oktatókkal együtt - az ELTE Társadalomtudományi Karán fórumon vitatták meg a több alapképzési szak kormányzat által tervezett megszüntetését.
A fórumon Mezey Barna, az ELTE rektora közölte: a pénteken nyilvánosságra hozott, elfogadása esetén szakok megszüntetését is jelentő tervezet még az első változat, amelyről tárgyalnak majd, hétfő este például a Magyar Rektori Konferencia ülésén.
Tausz Katalin, a társadalomtudományi kar dékánja azt hangsúlyozta: elutasítanak minden olyan döntést, amelyhez nem készült hatástanulmány, és amelyet nem előzött meg egyeztetés.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkársága pénteken közölte, hogy elkészült az új felsőoktatási szakjegyzék tervezete. Az előterjesztés szerint ismét osztatlan formában képezhetik majd a pszichológusokat és az elméleti közgazdászokat, és létrejön az ötéves agrármérnöki képzés. Alapképzésben és mesterképzésben sem szűnne meg a kommunikáció és médiatudomány szak, ugyanakkor a felsőoktatási szakképzésben és a szabad bölcsészet külön szakirányaként megszűnne ez a szak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


