Egyoldalúság
Megsértettük a nukleáris hulladékokról szóló irányelvet?
Jogsértő volt a sérült paksi fűtőelemek elszállítása és tárolása a PM szerint. Sőt, nem csak ez...
2015.04.20 10:27MTIA Párbeszéd Magyarországért szerint a 2003-as paksi üzemzavar során megsérült fűtőelemek szállítása és végleges elhelyezése sérti a 2011-es nukleáris hulladékokról szóló irányelvet - erről Jávor Benedek, a párt EP-képviselője beszélt hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az EP-képviselő azt mondta, a fűtőelemeket 2014-ben egy olyan szerződés alapján szállították Oroszországba, amelynek a hatályossága kérdéses.
Jávor Benedek elmondta: a sérült fűtőelemeket a háborús Ukrajnán keresztül szállították el, ami súlyos biztonsági kockázatokat vetett fel, és kiderült, hogy az elszállításról szóló szerződés a végső elhelyezésre is vonatkozott; a fűtőelemeket Oroszországban a majaki feldolgozóüzemben helyezik el, ami a Föld egyik nukleárisan legszennyezettebb helye.
Arra is kitért, hogy az eredeti szerződést, amelyet 2011-ben ellenjegyzett az Euratom Ellátási Ügynökség, 2013-ban módosították, de a magyar kormány erről nem adott tájékoztatást az ügynökségnek, mondván, a változtatás pusztán technikai jellegű volt. Az ügynökség viszont azt közölte Jávor Benedekkel, hogy az ő jóváhagyásuk a feltétele a szerződés érvényességének. Az EP-képviselő szerint így a sérült fűtőelemeket egy kérdéses hatályosságú szerződés alapján szállították el.
Jávor Benedek jelezte, az ügyben panasszal él az Európai Bizottságnál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06