Nem javaslat, hanem vélemény
Tarlós: Budán kellene felépülnie az új kórháznak
"Budán kellene felépülnie a kormány által tervezett új kórháznak, és erre az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) területe a legalkalmasabb."
2015.04.13 08:44MTITarlós István főpolgármester a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, ez nem javaslat, hanem a kerületi polgármesterekkel kialakított vélemény. Az ügyben nem a főváros hozza meg a döntést - hangsúlyozta.
Az egykori OPNI területe melletti vélemény azért született, mert ott most nincs egészségügyi ellátás, és egy ilyen területen sokkal könnyebb organizálni az építési munkákat, mint ahol jelenleg is kórházi ellátás folyik - magyarázta a főpolgármester megjegyezve, hogy valóban felmerült a Szent János Kórház területe is.
Tarlós István közölte, hogy az egykori OPNI állami tulajdonban van, így a tulajdonviszonyok nem jelenthetnek problémát. Szólt arról is, az a kérésük, hogyha fel is épül az új központi kórház, és egyetértésükkel esetleg Budán, attól a Szent Margit Kórház "paraméterei ne sérüljenek meg".
A főpolgármester megtisztelőnek nevezte, hogy az ügyben kikérték véleményüket, és azt mondta: "ha a Miniszterelnökség népszavazást szeretne, azt mi tudjuk támogatni".
Tarlós István annak kapcsán, hogy Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés szocialista képviselője egy korábbi, a Szent János Kórház területére vonatkozó terv elővételét javasolta, arról beszélt: a tervre 2001 és 2005 között kifizettek 251 millió forintot, de akkor a saját szocialista kormányuk támogatásra méltatlannak minősítette azt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


