Elszámolatlanul
Az EP-hez fordul a DK jobbikos képviselők asszisztensei miatt
Az ellenzéki párt szerint a Jobbik egyes gyakorlata felveti a rejtett pártfinanszírozás lehetőségét, amit az EP szigorúan tilt.
2015.04.12 16:59MTIA Demokratikus Koalíció (DK) hétfőn az Európai Parlamenthez (EP) fordul, mert a rendelkezésükre álló adatok szerint felvetődik annak a gyanúja, hogy a Jobbik EP-képviselői a párt tisztségviselőit alkalmazzák asszisztensként "látszatfoglalkoztatás keretében" - közölte Niedermüller Péter DK-s EP-képviselő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus szerint ez a gyakorlat felveti a rejtett pártfinanszírozás lehetőségét, amit az EP szigorúan tilt.
Niedermüller Péter arra is kitért: a Jobbik pártalapítványa "nem számolt el" a rábízott közpénzekkel, illetve azzal sem, hogy "2010 előtt hogyan és miként finanszírozta magát", ugyanis felmerül a gyanú, hogy "orosz pénzügyi segítséget kapnak".
A nemzeti érdekekről beszélő Jobbik "az orosz érdekek legelkötelezettebb magyarországi képviselője" - mondta a DK-s politikus, hozzátéve: a Jobbiknak "nincs kormányzati kompetenciája", nem ellenzéke a Fidesznek, és az a céljuk, hogy a Fidesszel közösen kormányozzanak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


