"Kamukauszt"
Holokauszttagadás miatt nyomozás indult egy jobbikos képviselő ellen
Az ellenzéki politikust egy magánszemély jelentette fel, amiért 2012-ben, egy frakciótársainak írt, de később nyilvánosságra került levélben "kamukausztnak" nevezte a népirtást.
2015.04.09 21:07MTINemzeti szocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása gyanúja miatt nyomozást rendelt el Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő ellen a Központi Nyomozó Főügyészség - hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában.
A Híradó értesülései szerint az ellenzéki politikust egy magánszemély jelentette fel, amiért 2012-ben, egy frakciótársainak írt, de később nyilvánosságra került levélben "kamukausztnak" nevezte a népirtást.
A műsorban Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta, a nyomozás során vizsgálják majd, hogy a képviselő megnyilvánulásával tagadta vagy kétségbe vonta a nemzeti szocialista rendszer által elkövetett emberiség elleni cselekmények tényét. Vejkey Imre (KDNP), az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke jelezte: a parlament - az általa vezetett testület javaslatára - kétharmados döntéssel határozhat a jobbikos képviselő mandátumának felfüggesztéséről.
Az M1 információi szerint Kulcsár Gergely ellen a holokauszt áldozataira emlékeztető Duna-parti szoborkompozíció 2011-es meggyalázása miatt is érkezett feljelentés, de az ügyészség szerint ebben az ügyben csak rágalmazás miatt indulhatott volna büntetőeljárás, ez a cselekmény azonban már tavaly nyáron elévült.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06