Egymillió négyzetméternyi területről van szó
Állami vasútterületek kerülhetnek magán fejlesztőkhöz
A Heti Válasz értesülései szerint jövőre egymillió négyzetméternyi állami vasútterület kerülhet magán-ingatlanfejlesztőkhöz, valós versenyeztetés nélkül, az érintett területek a Kelenföldi, a Déli, a Józsefvárosi pályaudvar, illetve Rákosrendező térsége.
2008.09.25 12:21MTI, Heti VálaszKavalecz Imre, a MÁV Zrt. szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a MÁV a vasútállomások fejlesztése érdekében von be magánbefektetőket ezeken a helyeken, a fejlesztések a vasúti forgalmat nem érintik.
A MÁV tájékoztatása szerint a 2007-ben alakult négy projekttársaságba 210-220 ezer négyzetméternyi ingatlan apportálását készítik elő. A magántőkét a tervek szerint úgy vonják be, hogy a projekttársaságokat részben vagy egészben eladják, valószínűleg 2009-ben. A vasúttársaság közlése szerint erről minden egyes projekttársaság esetében külön-külön döntenek majd.
Kapcsolódó írások:
- Szigorúbban büntetnék a vasúti kábeltolvajokat
- Négy ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Lövőn
- Nem indítványozták a gyanúsított vasúti vezetők letartóztatását
- Megrázó képek - A grúzok szerint vasúti hidat robbantottak az oroszok, Moszkva cáfol
- Bipoláris zavar: az érzelmi hullámvasút
- Pályahiba miatt késésekre lehet számítani a Budapest-Esztergom vasútvonalon
- A Fidesz vasúti felújításokat sürget
- MSZP-frakció: nem zárnak be vasúti szárnyvonalakat 2010-ig
- Tűz volt a debreceni vasútállomáson
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


