Közmunka
FCÖ: roma szervezetek tiltakoztak a HVG szerkesztősége előtt
Az ellen emeltek szót, hogy a portál vasárnap egy roma riportert támadott azért, mert hibázott.
2015.03.19 16:06MTITöbb roma szervezet tiltakozott csütörtök délelőtt a HVG budapesti szerkesztősége előtt - tájékoztatta Lakatos László, a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke az MTI-t.
Az elnök kifejtette: az ellen emeltek szót, hogy a portál vasárnap egy roma riportert támadott azért, mert hibázott. Hozzátette, hogy évtizedes gyakorlattal rendelkező szónokok is bakiznak, előfordul az ilyen.
Lakatos László kiemelte: meglátása szerint párthovatartozásra való tekintet nélkül segíteni kellene romákat, nem hátráltatni, mert össztársadalmi érdek, hogy beilleszkedjenek. Szavai szerint a megmozdulás célja is az volt, hogy erre felhívják a figyelmet és tiltakozzanak a kirekesztés ellen.
A demonstráción részt vettek mások mellett a Józsefvárosi Roma Önkormányzat és a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ képviselői, valamint civil szervezetek.
A hvg.hu vasárnapi cikkében Tóta W. Árpád Orsós Róbert egyik bejelentkezését kritizálva azt írta, hogy a riporter "nagy jövő előtt áll, már persze amíg ez a köztévé áll, mert utána sajnos a közmunka marad csak. Addig valaki intézzen neki gyorsan egy trafikot!"
Az írást közleményben elítélte az MTVA vezérigazgatója. Szabó László Zsolt elfogadhatatlannak nevezte, hogy valakit faji, nemi, etnikai, vallási hovatartozása miatt diszkrimináljanak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


