Szakmai egyeztetés
Deutsch: támogatni kell a kisebb magyar internetszolgáltatókat
Az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos a vezeték nélküli internetszolgáltatást biztosító alternatív szolgáltatók képviselőivel folytatott szakmai egyeztetést.
2015.03.18 16:54MTITámogatni kell a vezeték nélküli internetszolgáltatást biztosító, magyar tulajdonban lévő szolgáltatókat - mondta Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos szerdai sajtótájékoztatóján.
Az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos a vezeték nélküli internetszolgáltatást biztosító alternatív szolgáltatók képviselőivel folytatott szakmai egyeztetést.
Ezután úgy nyilatkozott, hogy Magyarországon a különböző településtípusokon elérhető szolgáltatások színvonala tekintetében nagy különbségek vannak, pedig a több ezer magyar kistelepülésen élőknek is magától értetődőnek kell lennie a háztartásokban igénybe vehető szélessávú internetnek. Ehhez szükséges a magyar tulajdonban lévő kisebb internetszolgáltatók támogatása, hogy a kistelepüléseken is ugyanolyan lehetőségek legyenek, mint a városokban - jelentette ki.
Deutsch Tamás hangsúlyozta: emellett e szolgáltatók technológiai fejlesztéseit is támogatni kell. E vállalkozások jogszabályi előírások nélkül is, a magyar piac tudatos szereplőiként az elmúlt években bevételük jelentős részét technológiájuk folyamatos megújítására fordították - mondta.
Emlékeztetett: a kormány az EU-előírásokhoz képest ambiciózusabb célt tűzött ki: 2020 vége helyett már 2018 végére minden háztartásban hozzáférhetőnek kell lennie a szélessávú internetnek. Ezek a kisebb magyar szolgáltatók ugyanakkor már most szélessávú szolgáltatást nyújtanak, főleg a kistelepüléseken élőknek, a gazdasági fejlettség tekintetében hátrányos helyzetű régióknak - magyarázta.
A miniszterelnöki biztos arra is kitért, hogy a kormány szélessávúinternet-hozzáférhetőségével kapcsolatos célja eléréséhez jelentős pályázati forrásokat biztosítanak, és lehetővé kell tenni, hogy e pályázatokon a kisebb magyar internetszolgáltatók sikeresen szerepelhessenek, mert ezen a területen folyamatos fejlesztésekre van szükség - közölte.
Megjegyezte: ma Magyarországon a telepített internetszolgáltatás húsz százalékát magyar tulajdonú mikro, kis- és közepes vállalkozások biztosítják. E szolgáltatók - amelyeknek képviselőivel konzultáltak szerdán - tevékenységükkel az országban telepített internetszolgáltatást igénybe vevők ötödét juttatják internethez - mondta. Hozzátette: e cégek összességében több ezer embernek adnak munkát.
A szolgáltatók képviseletében Zelena Gergely elmondta: e cégek általában olyan területekre juttatják el az internetet, amelyeket a nagy szolgáltatók nem érnek el, így olyan helyeken is hozzáférhetővé válik a világháló, ahol ez nélkülük nem lenne lehetséges.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06