Kivonulás
Az Együtt országos korrupcióellenes tüntetést kezdeményez
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja a kormányzati korrupcióval szembeni országos tüntetés szervezésébe kezdett, amihez csütörtökön a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Demokratikus Koalíció (DK) és a Párbeszéd Magyarországért (PM) is csatlakozott.
2015.03.12 17:35MTIA négy ellenzéki párt csütörtökön délután Juhász Péter, az Együtt alelnöke kezdeményezésére tartott nyilvános egyeztetést Budapesten. A megbeszélésen a szocialistákat Beke Károly elnökségi tag, a DK-t Gréczy Zsolt szóvivő, a PM-et Kovács Márton operatív igazgató képviselte.
Juhász Péter felvetése szerint az országos demonstrációra március utolsó hétvégéjén kerülhet sor. Hangsúlyozta, mindent megtesznek azért, hogy a tüntetéseken "minden demokratikus párt" részt vegyen, továbbá civilek is minél nagyobb számban csatlakozzanak.
A megbeszélés részvevői ennek elérése érdekében abban állapodtak meg, hogy területi alapon, vagyis településenként osztják el a tüntetések szervezési feladatait. Juhász Péter reményét fejezte ki, hogy így a későbbiekben az LMP, továbbá a pártoktól független szervezetek is csatlakoznak majd a kezdeményezéshez. Az Együtt alelnöke felvetette, hogy a megmozdulást a fővárosban rendezhetnék önállóan a civilek, míg vidéken a pártok szerveznének megmozdulást. A részvevők előzetesen egyetértettek abban, hogy a tüntetést pártlogóktól mentesen tartanák meg.
Gréczy Zsolt úgy fogalmazott, ma már nincs "a magyar valóságnak" olyan területe, amelyet ne érintett volna a fideszes és kormányzati korrupció. A DK alelnöke példaként említette a trafik- és földpályázatokat, valamint a paksi atomerőmű bővítését, majd reményét fejezte ki, hogy demonstrációjuk figyelmeztetheti a hatalmat, illetve a legfőbb ügyészt, "amit eddig tett a korrupcióval szemben, az enyhén szólva édeskevés".
Az ellenzéki egyeztetés hétfőn folytatódik, a pártok képviselői ekkor várhatóan a szervezési feladatok települési leosztásáról állapodhatnak meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06