Apátia
Apáti István azért nem nyomott gombot, mert életveszélyesen megfenyegették
"Számomra családom élete a legfontosabb." Apáti István nem kívánja az ellenzéknek, hogy ők is ilyen torokszorító helyzetbe kerüljenek...
2015.03.03 14:55ma.huA Jobbik Sajtóosztálya közleményt küldött a ma.hu szerkesztőségének, mely szerint kedden Apáti István a családját védte, azért nem tudott szavazni. Mint ismeretes, a képviselő hiányzása miatt tudta az Országgyűlés 131 igen szavazattal, 65 nem ellenében elfogadni az egyes közigazgatási tárgyú törvények módosítását, amit az ellenzék igen élesen bírált >>>
Apáti Istvánt állítása szerint a hétvégén halálosan megfenyegették, ezért nem volt jelen a szavazáson, és vállalja a következményeket, mert számára a családja élete a legfontosabb:
"A hétvégén nemcsak engem, de családomat is súlyosan, életveszélyesen megfenyegetett a helyi cigánymaffia kábítószeres tagja, ami miatt a rendőrségi feljelentést megtettem. Ez nem holmi Facebook-bejegyzés volt, amit a szenzációéhes, politikai bulvárra vágyó média gumicsontként előszeretettel csócsál heteken keresztül, hanem élőszavas fenyegetés ért, mely feleségemet és féléves gyermekemet is életveszélybe sodorta. Az ő biztonságukért időt, pénzt, fáradságot nem sajnálok, még a mai napon is a támadásokat megelőző intézkedésekkel foglalkoztam.
Szánalmasnak tartom azokat a politikusokat, akik ebből az életveszélyes fenyegetésből politikai hasznot kívánnak húzni. Nem kívánom, hogy ők is ilyen torokszorító helyzetbe kerüljenek, de kérem, képzeljék magukat az én helyembe. Nagyon sajnálom, hogy a mai fontos szavazáson emiatt nem tudtam részt venni, de ebben a fenyegetett helyzetben a lelkiismeretem azt diktálta, hogy maradjak a feleségemmel és a pici lányommal.
A frakcióm részéről várható szankciót természetesen vállalom, de számomra a családom élete mindennél fontosabb."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06