Megy a buli
Megkezdődött a DK kongresszusa
A párt tagjai két évre választanak elnököt, öt alelnököt és maximum tíz fős elnökséget.
2015.02.21 11:28ma.huMa tartja tisztújító kongresszusát a Demokratikus Koalíció (DK) Budapesten, Vadai Ágnes már posztolt is képeket a nagy buliról. A párt tagjai két évre választanak elnököt, öt alelnököt és maximum tíz fős elnökséget. Az elnöki címért egyetlenként a DK-t jelenleg is vezető Gyurcsány Ferenc indul.
Elkezdődött a DK V. tisztújító kongresszusa. "Több, mint 1000-én vagyunk, de még érkeznek a tagok" - írták a közösségi oldalukon.
A kongresszuson mutatják be a párt új logóját, erről a napokban egy Facebook-kampányt is indítottak. A kongresszus után megújul a párt hivatalos honlapja is.
Itt éppen Gyurcsány Ferenc beszél a DK V. kongresszusán. Azt mondja, a Demokratikus Koalíció a jövő pártja, amely arra készül, hogy egy év múlva képes legyen a kormányzásra, egy polgári Magyarország felépítésére
Itt mutatják be épp az új arculatot és az új logót. Nem, az a szín nem piros.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06