KDNP-javaslat
Nyugdíjasátverő termékbemutatók: ebből is konzultáció lesz
Konzultációt indít a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a nyugdíjasokat gyakran megtévesztő termékbemutatók ügyében.
2015.02.19 16:15MTIRétvári Bence, a kisebbik kormánypárt alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a nyugdíjas szervezetek mellett a fogyasztóvédelmi és egyéb állami hatóságokkal is egyeztetnek, mivel egyre több, éves szinten már ezres nagyságrendű panasz érkezik ebben a témában. Megoldást szeretnének találni a problémára, ha szükséges, jogszabály-módosítással, valamint a hatóságok fokozott fellépésével is - közölte. Kérdésre hozzátette: a kereskedelmi tevékenységekre törvényi és rendeleti szintű szabályozás egyaránt vonatkozik, és szeretnék az esetleges joghézagokat megszüntetni.
A jelzéseket, esetleírásokat a nyugdijaspanasz@kdnp.hu címen és postán is várják az érintettekről. Örömmel veszik, ha a problémák leírása mellett megoldási javaslatokat is kapnak - mondta a KDNP alelnöke, aki közölte: nyárra össze szeretnék állítani a témára vonatkozó anyagot.
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője azt mondta, a tájékozatlanság és a jóhiszeműség gyakran áldozattá teszi az idős embereket, akik védelmet igényelnek. Megjegyezte: a KDNP a családok pártjaként és a rászorulók segítőjeként indítja útnak akcióját.
Ábrahám Katalin, az Országos Polgári Nyugdíjas Egyesület 11. kerületi elnöke üdvözölte a kezdeményezést. Kiemelte: elsősorban az idős korosztályt érintik az agresszív termékmanipulációs technikák. A hozzájuk érkezett konkrét jelzések között említette, hogy egy masszírozó gépet, amely egyébként nyolcezer forintnál nem kerülne többe, nyolcvanezerért vásároltattak meg nyugdíjasokkal.
A sajtótájékoztatón kiosztott háttéranyag szerint az idős emberek eddig szinte kivétel nélkül hasonló esetekről számoltak be, Az egyik ilyen, hogy egészségügyi vizsgálatra invitálták őket, majd egy viszonylag súlyos diagnózis közöltek velük, és megoldásként kizárólag az akár több százezer forintba kerülő bioptron lámpa vagy pedig masszázsfotel megvásárlását javasolták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


