Telefonon, interneten is intézhetők az ügyek
Interaktív ügyfélszolgálat a budaörsi önkormányzatnál
Telefonon, illetve interneten akár munkaidőn túl is intézhetik ügyeiket a budaörsiek, miután minden eleme elkészült a több mint 47 milliós uniós forrásból elindított és önkormányzati pénzből folytatódó, egyre népszerűbb programnak.
2015.02.18 14:58MTINagy Ildikó Emese, a polgármesteri hivatal sajtóreferense a projekt előzményeiről elmondta, hogy egy 2012-es vizsgálat egyértelművé tette: a budaörsiek kényelmét nagymértékben szolgálná a telefonos ügyféltájékoztatás kiépítése, valamint a hivatali időn túli ügyintézés lehetősége. Ezt az igényt figyelembe véve nyújtott be, majd nyert pályázatot 2013. januárjában az önkormányzat az ügyfélszolgálat korszerűsítésére.
Az elnyert támogatásból egyebek mellett operátorokat és távmunkásokat képeztek ki a feladatra, például a munkájuk alapját képező szoftver használatára. Az operátorok a hivatalban fogadják a hívásokat munkanapokon reggel 7 és 8 óra, valamint kedden, szerdán és csütörtökön délután 4 és 7 óra között. Az általános tájékoztatáson kívül segítenek az egyes ügyek előkészítésében (például dokumentumokat, adatlapokat küldenek az ügyfeleknek), és akár sms-ben is lehet kérdezni tőlük.
A kommunikációt könnyíti, hogy az internetkapcsolattal rendelkezők számára (ez a helyi lakosság háromnegyedét jelenti) videótelefonon keresztül az ügyintézési útvonalak is megmutathatóak, s a munkatársakkal csetelve is kapcsolatba lehet lépni. Az internettel nem rendelkező lakosok városszerte ügyintézési pontokon vehetik igénybe a speciális szolgáltatást - mondta a sajtóreferens, megjegyezve: az interaktív program rugalmasságát jelzi, hogy a kollégák egy része otthonról látja el feladatát.
Az interaktív ügyfélszolgálat Budaörs honlapján (www.budaors.hu), a segitahivatal@budaors.hu e-mail címen, valamint a 23/880-440-as telefonszámon érhető el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


