Önkényuralmi rendszerhez köthetőek
Annyi a kommunizmust idéző utcaneveknek Tolna megyében!
De mi van, ha a közterületet nem csak Marx Károlyról, hanem Marx György (1927-2002) akadémikusról is elnevezhették?
2015.02.17 20:30MTI
Önkényuralmi rendszerhez köthető utcaneveket változtatnak meg Tolna megye több településén a kormányhivatal törvényességi eljárása nyomán.
Csibrákon a Vörös Hadsereg utcát kell átnevezni, a kormányhivatal arra kötelezte a testületet, hogy február 28-áig hajtsa végre a változtatást - mondta Kardos János (független) polgármester az MTI-nek. Hozzátette, hogy az átnevezést azért halogatták eddig, mert a falu lakóinak felét, körülbelül kétszáz embert érint a címváltozás.
A 20. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető utcaelnevezések tilalmáról szóló törvény alapján Kurd képviselő-testületével szemben is indult törvényességi felügyeleti eljárás - közölte a Tolna Megyei Kormányhivatal. A törvényességi felhívás az MTA állásfoglalása alapján a Felszabadulás utca elnevezés megváltoztatásának elmulasztását kifogásolta. A változtatás előírt határideje március 15. - írták.
Müller János, a település független polgármestere a mulasztást azzal magyarázta, hogy bár az új lakcímkártya ingyenes lesz, a falu legnagyobb utcájában lakóknak sok utánajárást igényel a cím megváltozása. Az utca a tervek szerint a Kálvária nevet kapja vissza.
Dalmandon szintén a Felszabadulás utcát kell átnevezni, a változtatás folyamatban van - mondta Foki Csilla jegyző.
Lengyelben jelenleg is van Partizán sor és egy helyi tanácsi végrehajtó bizottsági tag, Mátai Antal nevét viselő utca. Lőrincz Andrea független polgármester azt mondta: a település teljes utcajegyzékét elküldték a kormányhivatalnak felülvizsgálatra.
Felsőnyéken nincs napirenden a Marx körút átnevezése - közölte Szabó Márta jegyző. A testület nem is tárgyalt erről, azzal az indokkal, hogy a közterületet nem csak Marx Károlyról, hanem Marx György (1927-2002) akadémikusról is elnevezhették - tette hozzá.
Pincehelyen - Juhász Ervin jegyző ismertetése szerint - a kormányhivatal megkeresése nyomán szóba került a Mező Imre utca átnevezése, de nem döntöttek a névváltozásról.
Dombóváron, ahol 2013-ban több önkényuralmi rendszerhez köthető utcát kereszteltek át, a város képviselői a múlt hónapban úgy döntöttek, hogy a Rajk László utcát a dombóvári születésű, nemrég elhunyt Buzánszky Jenőről nevezik el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


