Putyin Budapesten
Orbán-Putyin: kétoldalú gáz
Magyarországi látogatásán az orosz elnök tárgyalni fog a kétoldalú gázszerződésről, amelyet vagy meghosszabbítanak vagy új szerződéssel váltanak fel.
2015.02.16 17:52MTIHétfőn az orosz államfő külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov azt mondta, hogy az idén lejáró orosz-magyar gázszerződésről folytatott megbeszéléseken Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök "nyilvánvalóan" meg fogják vitatni "az Európai Unió álláspontja miatt a Déli Áramlat lemondása miatt kialakult helyzetet". Hangsúlyozta, hogy Moszkva kénytelen volt elállni az európai vezetékrendszer megvalósításától és a Fekete-tengeren, valamint Törökországon keresztül menő útvonalat választotta. Usakov hozzátette, hogy Oroszországnak Magyarország fontos piac a kőolaj-, és földgázszállítások szempontjából.
A külpolitikai tanácsadó azt is elmondta, hogy Vlagyimir Putyin magyarországi látogatásán a paksi atomerőmű bővítése, az orosz-magyar megállapodás végrehajtása is szóba kerül majd. Közölte, hogy "jelenleg (a szakemberek) az ötös és a hatos blokk építésével kapcsolatos kérdések kidolgozásán dolgoznak." Tervben van, hogy az orosz elnököt kísérő küldöttség tagjai között Magyarországra utazik Szergej Kirijenko, a beruházást végző Roszatom állami atomenergiai vállalat vezetője - tette hozzá Usakov.
Az orosz elnök keddi munkalátogatására öt dokumentumból álló egyezménycsomagot készítettek elő Moszkvában. A tervek szerint aláírandó dokumentumok között szerepel magyar atomenergia ipari szakemberek oroszországi képzéséről szóló egyezmény, valamint az a megállapodás is, amelynek értelmében magyar főkonzulátus nyílik az Oroszországi Föderációhoz tartozó Tatárföld székhelyén, Kazanyban. A nagyvárosban tervezik megtartani áprilisban az orosz-magyar kormányközi gazdasági vegyes bizottság soron következő ülését.
Orosz-magyar regionális, egészségügyi, és felsőoktatási együttműködésről is készítettek elő egyezményeket.
A kétoldalú gazdasági kapcsolatokat érintve Jurij Usakov kiemelte, hogy az orosz Metrovagonmas nevű üzem kész részt venni a 222 metrókocsi gyártására kiírandó 250 millió euró értékű pályázaton.
Az orosz elnöki tanácsadó arról is beszélt, hogy március végén Budapesten orosz kulturális napokat terveznek tartani.
Múlt kedden a Magyar Közlönyben megjelent, hogy Oroszországban még az idén magyar kulturális évadot rendeznek.
Usakov hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyin budapesti látogatását "a magyar fővárosnak a fasiszta megszállók alóli felszabadítása 70. évfordulója ünneplése" idején bonyolítják. Elmondta, hogy az orosz államfő a látogatás kezdetén a Hősök terén fogja megkoszorúzni a hősök emlékkövét, majd a későbbiekben részt vesz a budapesti Fiumei úti sírkertben felújított szovjet katonai temető átadási ünnepségén.
Az orosz államfő ezt követően előbb négyszemközt tárgyal Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd munkaebéden kibővített formában folytatják a megbeszéléseket. Ezt követően a két állami vezető jelenlétében írják alá a kétoldalú egyezményeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


