MÁV
Kedvezményt kapnak a Déli pályaudvar bérlői
A helyreállítással kapcsolatos előkészületek folyamatban vannak, hogy mielőbb újraindulhasson a forgalom az alagútban és a pályaudvaron.
2015.02.13 10:59MTI
Jelentős bérletidíj-kedvezményben részesülhetnek a Déli pályaudvar üzlethelyiségeinek bérlői a pályaudvar zárva tartása idejére, a kedvezménnyel a MÁV-csoport havi több millió forintos bevételről mond le - közölte a társaság.
A tájékoztatás szerint a vasúttársaság felvette a kapcsolatot a pályaudvar bérlőivel és ajánlatot tett a díjmérséklésre, hozzájárulva a vállalkozók kárainak enyhítéséhez.
A közlemény szerint az üzlethelyiségek bérlői a MÁV kezdeményezését kedvezően fogadták, az egyedi megállapodások megkötése folyamatban van. A MÁV a jelentős díjmérséklést a fennálló tartozásukat rendező bérlők számára a tartozás kiegyenlítésétől kezdve nyújtja, a vasúti forgalom teljes szünetelésének végéig.
A közlemény emlékeztet: január 25-én, majd 31-én megcsúszott a támfal földje a Déli és a Kelenföldi pályaudvarok közötti alagútnál, aminek következtében kövek hullottak az egyik vasúti vágányra. A szakemberek ezért január 31-én lezárták a Déli pályaudvart, miközben a MÁV-START Zrt. megszervezte a vonatforgalmat. A helyreállítással kapcsolatos előkészületek folyamatban vannak, hogy mielőbb újraindulhasson a forgalom az alagútban és a pályaudvaron - írták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06