Nem véleményez
A VOSZ változatlanul nem ért egyet a vasárnapi zárvatartással
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) továbbra sem ért egyet a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvénnyel, ezért nem véleményezi a törvényhez kapcsolódó kormányrendelet-tervezetet.
2015.02.12 17:44MTIA VOSZ szerint a törvény "versenytorzító és irracionális" előírásokat tartalmaz, ezért azok elfogadhatatlanok az érdekvédelmi szervezet számára. Ebből eredően a VOSZ nem kíván közreműködni a törvény szabályainak érvényesülését szolgáló végrehajtási rendelettervezet véglegesítésében sem.
"A 2014. február 11-én megküldött szövegtervezethez észrevételt nem teszünk, mivel álláspontunk szerint a hibás koncepción alapuló törvény végrehajtási rendelete szükségszerűen csak rossz lehet" - írták közleményükben.
Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára az MTI-nek elmondta, hogy a rendelettervezet véleményezésére 24 óra állt rendelkezésre, mivel a február 11-én, szerdán megkapott dokumentumra csütörtökön délután négy óráig kellett reagálnia a munkaadói szövetségnek.
A főtitkár felhívta a figyelmet a rendelettervezetben felsorolt kivételekre, például arra, hogy a nyitva tartási tilalom alól mentesülnek a belföldi és nemzetközi személykikötők területén kialakított üzletek. Nyitva tarthatnak továbbá vasárnap is az építőanyag-kereskedelemmel foglalkozó kisebb üzletek, továbbá a kisebb kertészetek is, míg a nagy barkácsáruházak és kertészeti áruházak nem.
A rendelettervezet felsorolja továbbá azokat a Balaton, Tisza-tó és Velencei-tó melletti településeket - összesen hatvanat -, ahol a turisztikai főszezonban, július 1. és augusztus 30. között, munkavállalókat is dolgoztathatnak a vasárnap is nyitva tartó, 200 négyzetméternél kisebb boltok. Ezeken a helyeken feloldották azt a törvény által előírt szigorú foglalkoztatási szabályt, hogy csak a tulajdonos vagy annak hozzátartozója dolgozhat vasárnap, esetükben elegendő, ha az összlétszám egyötöde tulajdonos vagy családtag - magyarázta a főtitkár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


