Öt rendőr is megsérült
Törtek-zúztak a pesti belvárosban - Tizenöt tüntetőt előállított a rendőrség
Békés demonstrációk és rendbontások egyaránt voltak a szombaton Budapesten. Előbbieken a szónokok összefogásra és megbékélésre hívtak fel, míg az utóbbiak, a korábbi évek utcai rendbontásaihoz hasonlóan, most is milliós károkat okoztak a belvárosban.
2008.09.21 07:50MTI - Fotó: MTIA Magyar Demokratikus Charta által összehívott demonstráció résztvevői a Clark Ádám térről vonultak a Kossuth térre, ahol mások mellett Gyurcsány Ferenc kormányfő mondott beszédet.
A romák békemenetéből ezernél többen csatlakoztak a rendezvényhez. A miniszterelnök azt hangoztatta: a magyarok egymásnak nem ellenfelei, hanem bajtársai, testvérei; magyar nem háborúzhat magyarral.
Azt is hangsúlyozta: van egy erős jobboldali politikai közösség, tagjainak azt üzeni, hogy ők is a honfitársai és a barátai. Úgy fogalmazott: a jóindulatú emberek egymásra nyitott Magyarországát keresi.
Vitányi Iván, az 1991-es Demokratikus Charta alapítója a mintegy négy-öt ezer résztvevő előtt azt mondta: nem hagyják, hogy az utcát a szélsőjobboldal "gátlástalan, agresszív politikai színtérré" züllessze.
Mint mondta, megmutatják, hogy Magyarországon nemcsak a szélsőségesek vannak jelen a politikai téren, hanem a magyar demokraták is.
Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester felidézte, hogy az elmúlt két évben milyen típusú szélsőjobboldali fenyegetések történtek az országban.
Mint mondta, vannak olyan politikusok, akik szóban elítélik az utcai erőszakot, de például az önkormányzatokban koalíciót kötnek a szélsőjobboldali párttal, a Jobbikkal.
Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke arról beszélt: ha a bal- és a jobboldali demokraták összefognak és felemelik szavukat, akkor a szélsőségeknek semmi esélyük nem lesz.
Az eseményen megjelent a kormány több tagja - köztük Bajnai Gordon, Draskovics Tibor, Hiller István, Kiss Péter, Székely Tamás, Veres János -, Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyettesek.
A romák demonstrációja is atrocitás nélkül ért véget a Képviselői Irodaház és a Parlament közötti Olimpiai Parkban; a szélsőjobb ellen tiltakozó mintegy másfél ezres, jórészt fehér színű ruhát viselő tömeg előtt a szónokok a szélsőjobb elleni közös fellépésre hívtak fel.
Feltehetőleg sokmillió forintos kárt okoztak a fővárosi közterületeken azok a rendbontók, akik szombaton törtek-zúztak a belvárosban. A rendőrség az este fél nyolcig tartó összecsapások idején legalább 15 embert őrizetbe vett, továbbá hatan megsérültek, öten közülük rendőrök.
A rendbontás akkor kezdődött, amikor a charta és a cigányszervezetek demonstrációja ellen tiltakozó radikális csoportok Hősök terei rendezvényükről a Szabadság térre értek.
A radikálisok egy része macskaköveket, Molotov-koktélokat, égő anyagokat és cipőket dobált a szovjet hősi emlékmű, illetve az azt védő rendőrök felé.
A rendőrség ekkor könnygázt vetett be, és rövid idő alatt a térről kiszorította a rendbontókat. Az összecsapások este fél nyolc körül értek véget a Hősök terénél, illetve az Izabella utcánál, ahol ismét könnygázt vetettek be a rendőrök.
[1/2] | ![]() |
|
|
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06