A Fidesz-szavazók 46 százaléka is helyesli
A többség rokonszenvez a chartával
A lakosság 58 százaléka hallott a szélsőségesek ellen létrejött Magyar Demokratikus Chartáról: az eredetileg a miniszterelnök nevéhez fűződő kezdeményezést még a Fidesz-szavazók 46 százaléka is helyesli, a bizonytalan, "párt nélküli" szavazók körében pedig az 50 százalékot is meghaladja a charta támogatása.
2008.09.15 07:22Népszabadság OnlineA Népszabadság megbízásából szeptember 8-án 1200 fő telefonos megkérdezésével készült felmérés szerint a lakosság többsége úgy érzi, erősödött az elmúlt időszakban a szélsőséges nézetek megjelenése Magyarországon, ezért a megkérdezettek 78 százaléka támogatná, hogy a jogszabályok szigorúbb fellépést tegyenek lehetővé. A kezdeményezést helyeslők 28 százaléka (az összes megkérdezett 30 százaléka) aláírásával is támogatná a Magyar Demokratikus Chartát.
Bár a lakosság fele jó dolognak tartja a szeptember 20-ára az erőszak ellen meghirdetett nagygyűlést, mindössze öt százalékuk tervezi a részvételét. A legtöbben (44 százalék) egyébként elsősorban a rendőrségtől és az igazságszolgáltatástól várják a szélsőséges csoportok megfékezését, bár a megkérdezettek több mint harmada szerint ugyanekkora szerepet kellene ebben vállalniuk a politikusoknak és a civil szervezeteknek is - derül ki a kutatási eredmények összefoglalásából.
A lakosság a lehetséges lépések közül a leginkább az erőszakot elkövetők gyors és jogszerű megbüntetését tartaná a legeredményesebbnek az utcai erőszak visszaszorításában, de sokat várna a rendőrség felkészültségének javulásától is. Hatásosnak tartanák ugyanakkor a politikai erők közötti egyetértést az erőszak elítélésében - írta a Népszabadság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


