A két nagy pártnak fontosabb egymás revolverezése
Az őszi szezonkezdésre készül Gyurcsány a magyar chartával
Az MTI-nek nyilatkozó politológusok szerint az őszi politikai szezonkezdésre készül Gyurcsány Ferenc kormányfő, szocialista pártelnök az intolerancia elleni összefogás szorgalmazásával és a szeptember 6-ra meghirdetett gyűléssel.
2008.07.08 07:04MTIKiszelly Zoltán politológus és Juhász Attila, a Political Capital elemzője azt is hangsúlyozta, hogy a szokásos forgatókönyvet követték a magyar politikai erők a budapesti melegfelvonulás megzavarására adott reakcióikban. Kiszelly Zoltán rámutatott, hogy a baloldal mindig "hiperaktívvá" válik az ilyen történések esetén és rögtön módosítani akarja a szabályozást. A jobboldal pedig általában jónak tartja a meglévő törvényeket, csak határozottabb fellépést szeretne.
Ez történt most is - tette hozzá. Juhász Attila szerint is a szokásos reakciókat lehetett látni. A baloldal nagyon hamar összefüggésbe hozta a Fideszt a szélsőségesekkel. A jobboldal pedig szokás szerint a kormány alkalmatlanságát hangsúlyozta. A szélsőjobboldal 2006 ősze óta tartó erősödését azonban egyik nagy párt sem hajlandó tudomásul venni, fontosabbnak tartják egymás "revolverezését" - hangsúlyozta a szakember.
A két politológus egyetértett abban, hogy az intolerancia elleni fellépést sürgető magyar charta-kezdeményezést és az ehhez kapcsolódóan a szeptember 6-ra meghirdetett gyűlést már az őszi politikai szezon kezdetének szánja Gyurcsány Ferenc. Kiszelly Zoltán szerint ha a szeptemberi rendezvényen sokan vesznek részt, az "felrázhatja" a baloldali szavazókat. Ráadásul ha Gyurcsány Ferenc jó beszédet mond a gyűlésen, akkor ezzel az őszi MSZP-tisztújításon is megerősítheti pozícióit.
A charta segítheti, hogy ezen az ideológiai alapon közeledjen egymáshoz az MSZP és az SZDSZ, ami megkönnyítheti a kisebbségi kormányzást - tette hozzá. A baloldal számára azért is lehet kedvező a magyar charta, mert ha a Fidesz nem vesz részt a szeptemberi eseményen, akkor "beszoríthatják abba a sarokba, ahol nagyon nem érzi jól magát a párt" - mondta Kiszelly Zoltán.
A politológus úgy vélte, hogy a kezdeményezésnek nem lesz jelentős társadalmi bázisa, valószínűleg csak a baloldali értelmiség foglalkozik majd vele. A magyar társadalomnak ugyanis nincs meg az az élménye, amely például összekovácsolta az amerikaiakat a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után. Ráadásul a társadalom nagy része nem is érintett a kérdésben - tette hozzá.
Juhász Attila szerint korai még megmondani, mi lesz a charta sorsa. Az látszik, hogy széles összefogást szeretne kialakítani, a Fideszt támadó pártpolitikai üzenetek miatt azonban hitelét vesztheti a kezdeményezés - fűzte hozzá. A szokásos évi melegfelvonulást szombaton tartották Budapesten. A parádén szélsőséges tüntetők támadtak a résztvevőkre és az őket biztosító rendőrökre.
Az arcukat általában csuklyával, maszkkal takaró ellentüntetők Molotov-koktélokat, petárdákat, felszedett utcaköveket, üvegeket, tojásokat dobáltak. A legdurvább támadások a Hősök terén és a Liszt Ferenc térnél történtek. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap kezdeményezte, hogy a legfőbb közjogi méltóságok találkozzanak és értékeljék a történteket.
A kormányfő az intolerancia elleni "jogos nemzeti önvédelmet" is kezdeményezett, magyar charta formájában, s gyűlést hirdetett szeptember 6-ára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06