Közös munka
Biztos megélhetést kínál a romáknak a honvédség
A most aláírt megállapodásban a HM és az ORÖ vállalja egy olyan kiadvány megjelentetését, amely bemutatja a közös munka eddigi sikereit, ezek hatását a roma és nem roma fiatalok tanulmányaira, pályaválasztására.
2015.02.09 18:18MTIAz ORÖ által fenntartott iskolákban olyan programokat hívnak életre, amelyek vonzóvá teszik a Magyar Honvédség felsőoktatási rendszerét, közös kulturális és sportrendezvényeket szerveznek, az állami ünnepségeken pedig roma származású fiatalok is részt vesznek majd.
A romák társadalmi felzárkózását segítő program eddigi eredményeként már most is minden katonai szervezetnél vannak esélyegyenlőségi referensek - írták.
A tárca a közelmúltban készített egy filmet a sikeres roma katonai életpályáról Jövőjük a haza védelme címmel, továbbá kiállításokat, esélyegyenlőségi táborokat szerveznek, és rendszeresen kiírják a Lippai Balázs-ösztöndíjat is a kiemelkedően teljesítő roma és hátrányos helyzetű diákok számára. Ezen túlmenően a katonák a tiszt- és altisztjelöltek körében népismereti beszélgetéseket szerveznek, amelyeken a hallgatók betekinthetnek a romák történetébe, életmódjuk sokszínűségébe, a társadalomban elfoglalt szerepükbe, az előítéletesség és diszkrimináció problematikájába, a hadseregben elfoglalt helyzetükbe.
A HM közleményében kiemelte: a honvédelmi tárcának a romák társadalmi integrációját segítő programja teljesítményen alapuló megítélést, biztos megélhetést és a közösséghez tartozás érzését kínálja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


