2014-2024.
Megjelent a honvédség informatikai stratégiája
A stratégia szerint a Magyar Honvédség híradó-informatikai rendszerei és szolgáltatásai 2014-2024 között képessé válnak egyebek mellett a katonai műveletek átfogó támogatására, a szövetségesekkel való teljes körű híradó-informatikai együttműködésre.
2014.09.11 09:00MTI
freedigitalphotos.net/worradmu
Megjelent a Magyar Honvédség 2014-2024 időszakra vonatkozó informatikai stratégiája.
A Hivatalos Értesítő legfrissebb számában megjelent honvédelmi miniszteri utasítás önálló ágazati stratégiaként fogalmazza meg a honvédelmi szervezetek infokommunikációs célkitűzéseit és alapkövetelményeit.
A stratégiában foglaltak kiterjednek a Honvédelmi Minisztériumra, a honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra, a honvédelmi miniszter irányítása alatt álló központi hivatalokra, valamint a Magyar Honvédség katonai szervezeteire.
Az utasítás kijelöli egyebek mellett a híradó-informatikai szolgáltatások fejlődési irányát, valamint a jövőképet.
A stratégia szerint a Magyar Honvédség híradó-informatikai rendszerei és szolgáltatásai 2014-2024 között képessé válnak egyebek mellett a katonai műveletek átfogó támogatására, a szövetségesekkel való teljes körű híradó-informatikai együttműködésre, elektronikus iratkezelés és iratnyilvántartás elektronikus megvalósítására, a minősített adatok elektronikus feldolgozása híradó-informatikai feltételeinek biztosítására.
Általánossá teszik a számítógép alapú kép- és hangkommunikációt, a mobil informatikai alkalmazásokat, továbbá kiszélesítik a távmunka feltételeit - olvasható a honvédelmi miniszter utasításában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


