Orbánnak, Rogánnak írtak
Az Együtt a választási szabályok rendbe tételét sürgeti
Az ellenzéki politikusok levelükben jelezték, hogy szerintük a hatályos választási rendszer több ponton sérti az esélyegyenlőség és a demokrácia alapelveit.
2015.02.03 13:30MTI
Levélben kérik a jelenleg hatályos választási szabályok megváltoztatását az Együtt politikusai Orbán Viktor miniszterelnöktől és Rogán Antaltól, a Fidesz frakcióvezetőjétől.
Szigetvári Viktor ügyvezető alelnök, valamint Szelényi Zsuzsanna és Szabó Szabolcs független képviselők levelükben széleskörű egyeztetés megkezdésére szólították fel a kormányfőt és a Fidesz frakciójának vezetőjét. Azt írták: a jelenleg hatályos választási szabályokat még ebben a ciklusban meg kell változtatni, hogy a 2014-es országgyűlési választásokkal szemben a 2018-as voksolás fair és tisztességes lehessen.
Az ellenzéki politikusok levelükben jelezték, hogy szerintük a hatályos választási rendszer több ponton sérti az esélyegyenlőség és a demokrácia alapelveit. Hozzátették: több belföldi és külföldi szakmai megfigyelő szervezet is megfogalmazta ezzel kapcsolatos aggályait, és az Együtt várakozásai szerint az Állami Számvevőszék is megfogalmaz majd ajánlásokat a kampányfinanszírozást illetően.
Arra kérték Orbán Viktort és a kormánypárti képviselőcsoport vezetőjét: tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az Országgyűlés még 2015-ben "tegye rendbe" a választási rendszert. Álláspontjuk szerint a módosításoknak érinteniük kell az ajánlási folyamatot, a kampányfinanszírozás szabályozását, a jogorvoslati folyamatokat, a kormányzati hirdetéseke és eszközökre vonatkozó szabályokat és az adatvédelmi kérdést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


