Minden gyereknek jut hely
Teljessé vált az óvodai ellátottság Budaörsön
Több mint négyszázmillió forintért új óvodát építettek, illetve kibővítettek egy régi épületet Budaörsön, így mostantól minden három évet betöltött gyermeket fel tudják venni valamelyik helyi intézménybe.
2015.01.27 16:30MTINagy Ildikó Emese, a Pest megyei város önkormányzatának sajtóreferense elmondta, hogy a Kincskereső óvoda egy új és egy felújított épületét adták át a napokban, a 403 milliós építkezés költségét az önkormányzat saját forrásból állta. A 941 négyzetméteres, kétszintes új épületben négy, a 183 négyzetméteres felújítottban pedig két csoportszoba található, az ország egyik legkorszerűbb óvodakomplexuma összesen 130 kisgyermeket tud fogadni.
A sajtóreferens közlése szerint a 337 millió forintba kerülő új, akadálymentesített ingatlanba a tanév elején költöztek át a kicsik, az óvodában egyebek mellett személy- és étellift működik, a tetőn napkollektorokat, a kertben öntözőrendszert építettek ki, és nyolc parkolóhelyre is jutott pénz. Az intézményben egy nagy kapacitású melegítő konyhát, tornatermet, szülői fogadó-fejlesztőt, foglalkoztatót, orvosi elkülönítőt, teakonyhát, szertárat, raktárt, dolgozói öltözőt, illetve mosó-vasaló helyiséget is kialakítottak.
A régi épület 66 milliós felújítása nemrég fejeződött be; itt a nyílászáróktól a hőszigetelésen át az épületgépészetig szinte mindent modernizáltak.
Az új óvodakomplexumnak és az önkormányzat által támogatott családi napköziknek köszönhetően a folyamatosan gyarapodó lélekszámú Budaörsön mostantól minden érintett gyereket fel tudnak venni - közölte Nagy Ildikó Emese.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06