Építőipari cég a ludas
Rozsda festette vörösre a Rákos-patakot
Egy építőipari cég nyomáspróbának vetett alá egy 14 kilométer hosszúságú csővezetéket, majd a csőben található rozsdával telített vizet a patakmederbe engedték vissza.
2015.01.26 18:14MTIRozsdás vizet engedett egy építőipari cég a Rákos-patakba, ezért színeződött vörösre annak egy szakasza - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) szóvivője hétfő délután az MTI érdeklődésére.
Kisdi Máté elmondta: egy építőipari cég nyomáspróbának vetett alá egy 14 kilométer hosszúságú csővezetéket, majd a csőben található rozsdával telített vizet a patakmederbe engedték vissza. Ez okozta a patak vizének elszíneződését - tette hozzá az origo.hu hírportálon megjelent információval kapcsolatban.
Közölte: a Fővárosi Csatornázási Művek vizsgálja a víz szennyezettségét, a szennyeződés összetételét. Ugyanakkor az FKI mint vízügyi hatóság azt vizsgálja ki, hogy a cégnek rendelkezésére álltak-e a szükséges engedélyek, illetve az abban foglaltakat betartották-e. Amennyiben mulasztást észlelnek, szankciókat alkalmaznak - mondta Kisdi Máté.
A szennyezéssel érintett XVII. kerület polgármestere, Riz Levente (Fidesz-KDNP) az MTI-nek azt mondta: amennyiben a katasztrófavédelem vizsgálata azt állapítja meg, hogy a szennyezés károsította a patak élővilágát, az önkormányzat feljelentést tesz természetkárosítás miatt.
Hozzátette: tudomása szerint a Barátság II. kőolajvezeték egy eddig nem használt, építés alatt álló szakaszán végeztek nyomáspróbát és ehhez a Rákos-patakból vették a vizet. Úgy értesült, hogy a víz kivételére rendelkeztek engedéllyel, ám arról egyelőre nincs információja, hogy a víz patakba való visszaengedése szabályosan történt-e.
Riz Levente hangsúlyozta, hogy a Rákos-patak Budapest "zöld folyosója", féltve őrzött kincsük", ezért az önkormányzat fokozott figyelemmel követi a vizsgálatot és amennyiben szükséges, megteszi a a jogi lépéseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


