Reakció
Főváros: Demszkyt, Hagyót és Steinert kell megkérdezni a Budapest Szívéről
A 2. ütem közbeszerzési eljárása 2009-ben, a "Demszky-Hagyó-Steiner korszakban" történt, ezért őket kell a részletekről megkérdezni a főváros önkormányzati és rendészeti tanácsnoka szerint.
2015.01.23 16:21MTI
A a DK-s Gy. Németh Erzsébet szavaira Kocsis Máté reagált.
Közleményében a tanácsnok azt írta: Tarlós István 2010 októberében lett főpolgármester és ugyanekkor szerzett többséget a Fidesz-KDNP a Fővárosi Közgyűlésben.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szabálytalanságokra, illetve csalásokra vonatkozó állítások miatt vizsgálatot folytatott a Budapest Szíve belvárosi felújítási projekt közbeszerzési eljárásaival kapcsolatban. A szervezet pénteken közölte, hogy ajánlásait megküldte az Európai Bizottság illetékes szervezetének, valamint az ügyészségnek, de konkrétumokat nem mondott a vizsgálat eredményéről.
Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció budapesti önkormányzati képviselője egy pénteki sajtótájékoztatón pártja nevében arra szólította fel Rogán Antalt, a Fidesz frakcióvezetőjét, volt V. kerületi polgármestert, hogy az uniós vizsgálat miatt mondjon le a mentelmi jogáról. A DK elnökségi tagja - aki úgy fogalmazott, hogy az EU nyomoz "Rogán Antal kerületében" -, egyúttal Tarlós István főpolgármestert is felszólította, hogy nyilatkozzon az ügyben történt esetleges csalásokról és minden segítséget adjon meg ezeknek az ügyeknek a kivizsgálásához.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06