Napolva
Elhalasztotta a döntést a bíróság az Erste Bank forinthitel- ügyében
Február 4-re halasztotta a határozat kihirdetését az Erste Bank Hungary Zrt. magyar állam ellen indított forinthitel alapú szerződésekkel kapcsolatos perében a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.
2015.01.22 11:57MTI
A felperes pénzintézet keresetében a tételesen meghatározott forintalapú fogyasztói kölcsönszerződésekben alkalmazott általános szerződési feltételek tisztességességének megállapítását kérte. A bank indítványozta az eljárás felfüggesztését és azt, hogy a törvényszék előzetesen forduljon az Európai Unió Bírósághoz, illetve az Alkotmánybírósághoz.
Az Erste az alperes magyar állam által benyújtott több mint 6,7 millió forintos perköltséget eltúlzottnak és indokolatlannak tartja, így annak mérséklését kérte a bíróságtól.
A hitelintézetek - a parlament által tavaly elfogadott elszámolási törvény értelmében - január 5. és 12. között indíthattak pert, hogy bizonyítsák a forintalapú fogyasztói kölcsönszerződések egyoldalú módosításainak tisztességességét.
A törvény szerint a forintalapú és a ténylegesen devizában törlesztett kölcsönszerződések esetében a pénzintézeteknek augusztus 1. és szeptember 30. között, vagy legkésőbb a polgári peres eljárás befejezésétől számított 60. napig kell elküldeniük az elszámolást ügyfeleiknek.
Az elszámolással kapcsolatban minden költség a bankot terheli a törvény értelmében.
A bankoknak minden olyan esetben elszámolási kötelezettségük van, amelyben a törvény hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződés még nem szűnt meg, vagy 2009. július 26-a után - azaz az első devizahiteles törvény hatálybalépését megelőző 5 éven belül - szűnt meg. Elszámolási kötelezettségük van akkor is, ha a szerződés a 2009-es időpont előtt szűnt meg, de abból el nem évült követelés származik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06