Gyorsított eljárás
Közmunkás lesz a metróalagútban sétáló férfi
A 4-es metró forgalmát az érintett vonalon több mint negyed órára le kellett állítani, a menetrendszerű forgalom pedig csak több mint másfél óra alatt állt csak helyre.
2015.01.21 10:01MTI
Gyorsított eljárásban 240 óra közérdekű munkára ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki egy hónappal ezelőtt átsétált egy megállót a 4-es metró alagútjában - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.
A főügyész közleményében azt írta, az ügyészség közérdekű üzem működésének megzavarásával vádolta a 21 éves férfit, akit kedden állítottak bíróság elé gyorsított eljárásban.
A vád szerint a férfi tavaly december 21-én a kora reggeli órákban a 4-es metró Újbuda-központ megállójában bemászott a metróalagútba, majd a sínek melletti járdán a Bikás park metrómegállóig gyalogolt, ahol a biztonsági őrök a rendőrök kiérkezéséig feltartóztatták. A 4-es metró forgalmát az érintett vonalon több mint negyed órára le kellett állítani, a menetrendszerű forgalom pedig csak több mint másfél óra alatt állt csak helyre, ezalatt 20 szerelvény összesen 111 percet késett.
A keddi tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként a Pesti Központi Kerületi Bíróság a váddal egyezően állapította meg a férfi bűnösségét, és ezért őt 240 óra közérdekű munka büntetésre ítélte, az ítélet jogerős - olvasható a főügyész közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


