Köznevelési államtitkárság
Nem vonatkozik az új felvételi eljárás a szombaton vizsgázókra
A jogszabály még nem alkalmazható, az EMMI felülvizsgálta a határozatot.
2015.01.16 18:05MTIFentieket közölte a köznevelési államtitkárság pénteken.
Előzőleg - az Oktatási Hivatal levelére hivatkozva - több hírportál is arról írt, hogy a január 1-jén életbe lépett jogszabály-módosítás miatt a diákok egy része nem vehet részt a szombati központi írásbeli vizsgákon. Az új törvényben ugyanis már nem szerepel az a kitétel, hogy a szülő kérésére az iskola magasabb évfolyama is megismételhető legfeljebb egy alkalommal.
Ez - a megjelent értelmezések szerint - azt is magával vonja, hogy nem felvételizhettek volna szombaton azok, akik "túlkorosan", egy évet visszalépve jelentkeznének középiskolába, azaz akik például nem negyedikesként, hanem ötödikesként felvételiznének nyolcosztályos gimnáziumba.
A köznevelési államtitkárság tájékoztatása szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma megvizsgálta a tavaly decemberben elfogadott 2014. évi törvény januári hatályba lépése során kialakult helyzetet, és felhívta az Oktatási Hivatal elnökének figyelmét a jogalkotási törvény rendelkezésére, amely szerint a törvény hatályba lépése előtt jelentkezőkre nem vonatkozhat az új felvételi eljárás.
Tehát a szombati felvételizők esetében ez a jogszabály még nem alkalmazható - írta közleményében a köznevelési államtitkárság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


