Rehabilitáció
Elkészült a Normafa Natura 2000-es hatásvizsgálata
A XII. kerületi önkormányzat egyebek mellett szeretné a pusztulófélben levő, műemlékvédelem alatt álló épületeket rendbe hozni, a meglévő épületeket új funkciókkal kibővíteni, hosszabb sípályák, valamint nagyobb kiterjedésű új létesítmények létrehozását azonban nem tervezik.
2015.01.13 16:36MTIA hatásvizsgálat főbb megállapításait bemutató budapesti sajtótájékoztatón Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere hangsúlyozta: a Natura 2000-es hatásvizsgálat nem az önkormányzat konkrét, a Normafa fejlesztését célzó terveit tartalmazza, hanem a törvényben megfogalmazott lehetőségeket vizsgálja abból a szempontból, hogy milyen hatással lennének a környezetre a különböző elemei.
Bár a dokumentum lehetőségként több fejlesztési elképzelést is megvizsgál - mint például hosszú, új szakaszokkal bővülő, ülőlifttel kiszolgált sípálya, nyári bobpálya, illetve egy új libegő építése -, azonban az elmúlt másfél év egyeztetései és a vizsgálat eredményei az ilyen jellegű túlzó, a környezet károsítását valószínűsítő elképzeléseket nem támogatják - mondta. Hozzátette, hogy új sportcentrumra, nagy kiterjedésű, új építésű épületek létrehozását az önkormányzat nem támogatja.
Pokorni Zoltán közölte: következő lépés a Natura 2000-es hatásvizsgálat és a civil egyeztetések alapján készülő megvalósíthatósági tanulmány, amelyet várhatóan néhány hét múlva mutatnak majd be. A konkrét tervek megismerése után várhatóan április végén tarthatják meg a helyi népszavazást a fejlesztésről - tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés 2013 szeptemberében törvényt alkotott a Normafa területének rehabilitációjával kapcsolatban, és a 350 hektáros terület rendezését a Hegyvidéki Önkormányzatra bízta. A rehabilitációhoz szükséges forrásokat a központi költségvetésből biztosítják majd.
A 190 oldalas Natura 2000-es hatásvizsgálati dokumentum főbb elemeit ismertetve elmondta, hogy Normafa és környéke páratlan természeti kincs, amely sajnos az elmúlt évtizedekben méltatlanul elhanyagolt, rendezetlen területté vált, ezért a rehabilitációja mindenképpen szükséges.
A terület nagy környezeti terhelésére példaként sorolta a többi között az illegális tűzrakóhelyeket, a kerékpárosok által használt úgynevezett downhill pályákat, a szemetelést, a természetvédelmi területen parkolást, a korábbi évek nem megfelelő kaszálásának károsító hatásait, valamint a becserjésedést.
Pokorni Zoltán elmondta azt is, a vizsgálati eredmények alapján az önkormányzat szeretné a pusztulófélben levő, műemlékvédelem alatt álló épületeket rendbe hozni, felújítani, új funkciókkal megtölteni. Ezek között említette, a Lóvasút és az Eötvös úti 48. szám alatti épület helyreállítását. Tovább célként jelölte meg "a Fácános területén" levő omladozó ingatlanok rendezését. Itt természetvédelmi-oktatási központot hoznának létre.
A közlekedés szabályozását is kiemelt feladatként jelölte meg. Egyebek mellett elmondta, a nagyszámú látogató miatti erős környezeti terhelést a többirányú megközelíthetőséggel és a funkciók széthúzásával lehetne enyhíteni. Javaslatként felmerült a Normafától lejjebb fekvő területeken kisebb parkolók létrehozása, a tömegközlekedés fejlesztése.
Pokorni Zoltán közölte, hogy a Normafa rehabilitációja keretében szeretnék elérni, hogy az állam sajátítsa ki az Olimpia Hotel területét és épületét. Ezt el kellene bontani - mondta. Úgy fogalmazott: ez "szégyenfoltja a fővárosnak".
Szólt arról is, hogy a Libegő felső végállomásának a rendbetételét is tervezik.
A korábban felmerült, a síelési lehetőségek fejlesztéséről szóló elképzelések kapcsán kijelentette: a Natura 2000-es hatásvizsgálat eredményei és a civilekkel folytatott egyeztetések alapján a síelési lehetőségek fejlesztése csak korlátozottan valósítható meg. Mint fogalmazott, a területre "nem lehet (...) sícentrumot álmodni". Hozzátette, nem kívánnak ülőliftes felvonót létrehozni.
Pokorni Zoltán ugyanakkor szólt arról, lehetséges, hogy a Kis-Norma lejtőn a Mátyás király útig érő hajdani sípályát helyreállítják. Ha ez megtörténik, akkor ennek hatásait figyelemmel kísérnék - jegyezte meg.
Elmondta azt is, hogy meg kell oldani a szánkózók és a síelők elkülönítését a balesetek visszaszorítása érdekében.
Musicz László, a Natura 2000-es hatásvizsgálat projektvezetője közölte, hogy két vegetációs ciklus vizsgáltak végig. A védett növény- és állatfajok közül kiemelte a csíkos boglárkát, - mint mondta - a fokozottan védett lepkefaj "hihetetlen drámai helyzetbe került". A rehabilitáció eszköz lehet ahhoz, hogy ez a faj megmeneküljön - jegyezte meg Musicz László.
Közölte azt is, hogy a területen 49 védett lepkefajt azonosítottak.
Musicz László szavai szerint a december eleji jégkár a Normafa rehabilitációját még sürgetőbbé teszi.
A Natura 2000-es hatásvizsgálat anyaga a normafa.info oldalon elérhető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06