Magyar Nemzet/VS
Hivatali visszaéléssel gyanúsították meg az V. kerület volt jegyzőjét
Megkeresésre a Központi Nyomozó Főügyészség - részletek és nevek ismertetése nélkül - megerősítette a nyomozásról és a meggyanúsításról szóló információt.
2015.01.13 11:58MTIHivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség az V. kerület volt jegyzőjét, Rónaszéki Lászlót - írta kedden a Magyar Nemzet a VS.hu korábbi értesülésére hivatkozva.
Az MTI megkeresésére a Központi Nyomozó Főügyészség - részletek és nevek ismertetése nélkül - megerősítette a nyomozásról és a meggyanúsításról szóló információt.
Simon Richárd, a főügyészség helyettes szóvivője azt közölte, egy az V. kerületi önkormányzati hivatal tevékenységét érintő ügyben 2014. november 19-én és 20-án két gyanúsítottat hallgattak ki.
Tájékoztatása szerint az önkormányzat volt jegyzőjét hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt, míg egy vállalkozót felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés gyanúja és vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés gyanúja miatt hallgatta ki az ügyészség.
Közölte, mindketten panasszal éltek a gyanúsítás ellen, és egyikük sem tett vallomást. Hozzátette: a panaszokat a Legfőbb Ügyészség elutasította.
A helyettes szóvivő elmondta azt is, hogy a nyomozás határideje 2015. február 13.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06