Emmi
Büntetőeljárás indul az Öveges programban tapasztalt visszaélések miatt
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az V. kerületi rendőrkapitányságon, az uniós forrásokkal való visszaélések bűncselekményének gyanújával.
2014.12.18 17:49MTICsepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón ismertette: a Miniszterelnökség lezárta a belső vizsgálatot, amely többrendbeli szabálytalanságot állapított meg. A program keretében kémia tantermek kialakítására nyerhettek támogatást önkormányzati fenntartású oktatási intézmények – emlékeztetett.
A helyettes államtitkár kitért az LMP szekszárdi politikusa által szerdán nyilvánosságra hozott, több száz projektet tartalmazó listára is, amelynél Hadházy Ákos szintén korrupció felmerülését feltételezi EU-s források kapcsán. Csepreghy Nándor azt mondta: amennyiben konkrét bűncselekményre vonatkozó információk állnak a rendelkezésére és biztos állításaiban a politikus, tegye meg saját maga a büntetőfeljelentést. Önmagában azonban nem utal bűncselekményre, hogy egy-egy cég bármilyen projekt kapcsán több pályázatban is érintett kivitelező - szögezte le.
Emellett a Miniszterelnökség is belső vizsgálatot folytat le, és ha szabálytalanságot állapítanak meg, és az ugyanúgy büntetőjogi következményekkel jár - tette hozzá a helyettes államtitkár.
Csepreghy Nándor szerint a fejlesztési források osztásánál mindig felmerül a korrupció kockázata, kiemelte ugyanakkor, hogy a kormány a korrupciós esetek számának csökkentése érdekében még a 2014-2020-as uniós ciklus indulása előtt intézkedéseket vezetett be.
Ezt a célt szolgálta az intézményrendszeren belül a kiszervezett feladatok - külső szakértők projektértékeléshez, támogatói döntések meghozatalához nyújtott támogatásának - megszüntetése - emlékeztetett.
Kijelentette: azok az érdekcsoportok, amelyek 2007 előtt részt vettek a fejlesztéspolitika kialakításában, majd ezt követően az államigazgatásból átigazoltak az üzleti szférába és megvámolták a rendszert, a következő időszakban el fogják veszíteni ezt a fajta megélhetésüket.
Felhívta továbbá a figyelmet, hogy soha, senkinek nem volt előre meghatározott kvótája nyertes uniós pályázatokra, bárki keltett is ilyen látszatot, az csalás és megtévesztés. A Miniszterelnökség a legszigorúbban, ha kell, büntetőjogi eszközökkel fel fog lépni mindenki ellen, aki ilyen ajánlatokkal keres meg potenciális pályázókat, és arra is figyelmeztetett, hogy már azokra is a korrupció gyanúja vetül, akik az ilyen megkeresőknek kifizetést teljesítenek. Ezután felsorolta mindazokat a fejlesztéspolitikai eljárási és intézményi intézkedéseket, amelyeket a korrupció veszélyének csökkentése érdekében a Miniszterelnökség bevezetett, és amelynek csak szigorítása várható a 2014-20-as időszakban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
- 10:08 Trump betiltja a vírusokkal kapcsolatos veszélyes kutatások állami támogatását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06