Akcióterv
Rogán: derüljön ki, hogy ki finanszírozza a tüntetéseket
A Fidesz frakcióvezetője szerint az országvédelmi akciótervnek része lehetne az is, hogy kiderüljön, "ki húzódik meg" a mostani tüntetések mögött.
2015.01.11 08:36MTIKi finanszírozza ezeket az egyre drágább demonstrációkat, és milyen érdekből? - tette fel a kérdést Rogán Antal a HírTV P8 című műsorának adott, szombat este sugárzott interjúban. Szerinte ha a parlamenti pártoktól elvárják, hogy a nyilvánosság elé tárják a gazdálkodásukat, akkor az ezektől a politikai érdekcsoportoktól is elvárható.
Esetükben - folytatta - nem kell a számvevőszék előtt elszámolni, nem kell megmondani, honnan teremtették elő a pénzt, és "lehet úgy csinálni, mint ha ez ilyen abszolút civil történet lenne, pedig valójában nem az".
"Ha valaki politikai okokból vagy gazdasági érdekekből, de ilyen eseményeket finanszíroz, akkor azok legyenek transzparensek, láthassuk, hogy ki húzódik meg a hátterében" - javasolta a Fidesz frakcióvezetője. Úgy véli, ez része lehet a - kormánytöbbség által tervezett - országvédelmi akciótervnek.
Az akciótervvel kapcsolatban megerősítette: azért tartják szükségesnek, mert Magyarország szuverenitását ma is fenyegeti veszély, de "nincsenek eszközök a kezünkben". Egy országnak meg kell védenie a saját érdekeit - jelentette ki a politikus, jelezve, hogy ide sorolja például a gazdasági szuverenitás megvédését és a terrorveszély elleni fellépést is.
Útdíjügyben Rogán Antal azt mondta, az új rendszer igazságosabb, ráadásul a megyei e-matricák bevezetésével az autósok csaknem 70 százaléka olcsóbban veheti igénybe az autópálya- és gyorsforgalmi úthálózatot.
Orbán Viktor miniszterelnökhöz hasonlóan a frakcióvezető is jelezte, hogy jelenleg az egy hónapos próbaüzem zajlik, utána kiértékelik a tapasztalatokat, és "ha valamit rossznak tartunk, akkor még mindig megváltoztathatjuk", de hangsúlyozta, hogy a rendszer alapelvein nem módosítana.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06