Párizsi vérengzés
A radikális iszlám irányzathoz tartozó lengyeleket azonosítottak
A lengyel titkosszolgálat 6 lengyel származású személyt azonosított, akik potenciális terrorista veszélyt jelentenek, mivel nyugati emigrációjuk során áttértek a muzulmán vallásra, és ezt követően radikális csoportokhoz csatlakoztak.
2015.01.10 18:01MTIErről a TVN24 varsói hírtelevízió szerint a lengyel katonai elhárítás és a belbiztonsági szolgálat főnökei számoltak be a parlament belbiztonsági bizottságának zárt ülésén.
Az azonosított személyek közül öt Norvégiában, illetve az Egyesült Királyságban csatlakozott fundamentalista iszlám csoportokhoz, és jelenleg Irakban és Szíriában harcolnak az Iszlám Állam oldalán. Egy hatodik, muzulmán hitre áttért ember visszatért Lengyelországba, a szervezetet azonban, mellyel az illető rokonszenvezik, a lengyel titkosszolgálat nem sorolja a terrorszervezetek közé.
A belbiztonsági bizottság elnöke, Marek Biernacki úgy nyilatkozott a TVN24-nek, hogy a kontinensen jelenleg éppen a terrorszervezetekhez csatlakozó európaiak jelentik a legnagyobb terrorveszélyt.
Ewa Kopacz lengyel kormányfő pénteken azt hangsúlyozta, hogy a párizsi vérengzés után Lengyelországban semmiképpen nincs fokozott terrorizmusveszély. Ugyanakkor bevallotta: a lengyel titkosszolgálat emeltszintű készültségben dolgozik.
Grzegorz Schetyna, a lengyel külügyi tárca vezetője szombat reggel azt mondta az RMF FM lengyel rádióban, hogy a francia eseménysorozat a terrorizmus klasszikus példája, mely más államokban is megismétlődhet. "Készen kell állnunk erre a háborúra" - mondta Schetyna, rámutatva azokra a nyugati figyelmeztetésekre, amelyek szerint a párizsi vérengzés után nem zárhatók ki további merényleteket. A lengyel külügyminiszter a demokratikus államok szorosabb terrorellenes koalícióját szorgalmazta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06