"A kormány fejezze be a külpolitikai ámokfutást! "
Együtt: Szijjártó Péternek le kellene mondania
Az Együtt szerint a külgazdasági és külügyminiszter alkalmatlan a tárca vezetésére, le kellene mondania.
2014.12.30 16:51MTIAz Együtt - A Korszakváltók Pártja azt kéri a kormánytól, hogy fejezze be az elmúlt hónapokban tapasztalt "külpolitikai ámokfutást", és szabjon új irányt a magyar külpolitikának.
Ezt Hajdu Nóra, a párt elnökségi tagja arra reagálva mondta kedden, hogy az MTI-nek adott interjújában a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte: a felénél tart a magyar külpolitika átalakítása.
Hajdu Nóra szerint ez a megfelelő pillanat arra, hogy fejezzék be az átalakítást, és "ne idézzenek elő újabb kudarcokat" a magyar külpolitikában, mert azzal tovább csökkentené az ország külpolitikai mozgásterét.
Az elmúlt hónapok külpolitikai eseményeit vesszőfutásnak minősítette, majd hozzátette: a nyilatkozat azt mutatja, hogy ezeken a kudarcokon nem kíván változtatni a külgazdasági és külügyminiszter, és nem is alkalmas arra, hogy változtasson, ezért az Együtt szerint alkalmatlan a tárca vezetésére, le kellene mondania.
Nagy bajnak nevezte, hogy az elmúlt napokban a Fidesz vezetése, a miniszterelnök, a házelnök, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője és a Miniszterelnökséget vezető miniszter is "megdöbbentő hangnemben" nyilatkozott az Egyesült Államokról. Szavai szerint olyan összehangolt és tudatos politikai törekvések vannak a Fidesz berkein belül, amelyek gyengíteni kívánják a magyar-amerikai kapcsolatokat.
A jelenlegi nemzetközi környezetben, kiéleződő biztonságpolitikai helyzetben "soha még ennyire nem volt szükségünk" arra a szövetségi rendszerre, amelynek Magyarország tagja - mondta az Európai Uniót és a NATO-t említve. Hozzátette: a társadalom népszavazásokon döntött arról, hogy csatlakozik ezekhez a szövetségekhez.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06