Országgyűlés-határozathozatalok
Változtatásokat fogadtak el az agrárkamara működéséről
Az Országgyűlés kedden módosította a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara működéséről szóló törvényt, figyelembe véve az érdekképviselet alapítása óta eltelt két év tapasztalatait.
2014.12.16 14:48MTIA képviselők 123 igen szavazattal, 63 nem ellenében hagyták jóvá a változtatásokat, amelyeket a köztestület elnöke, a fideszes Győrffy Balázs és frakciótársa, Jakab István kezdeményezett.
A kormánypárti képviselők elsősorban a kamarai tagsággal kapcsolatos nyilvántartási feladatokat módosították, hogy megfelelően legyen ellátható a szakmailag rendkívül szerteágazó, 370 ezres tagság adatainak kezelése. Ennek érdekében pontosították a tagok adatszolgáltatási kötelezettségét.
A parlament emellett pontosította a gazda fogalmát, amely így őstermelő, agrárgazdasági tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, illetve más földművesként nyilvántartott ember lehet. Őstermelő esetében a kamarai tagsági viszony az őstermelői igazolvány kiváltásával jön létre, a földművesek, valamint mezőgazdasági termelőszervezetek esetében pedig a kötelező tagság az agrárgazdasági tevékenységhez való szoros kötődésük miatt indokolt.
Az agrártámogatási eljárási rendszerre vonatkozó új rendelkezés a tagállami és a közösségi pénzügyi érdekek sérelmét nem veszélyeztető eljárási könnyítéseket tartalmaz.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
- 6:40 Nyitott hasfallal született erdélyi kislányon végeztek sikeres műtéteket Szegeden
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06