Fizetős M0-ás
A fővárosi ellenzék továbbra is elutasítja az útdíj bevezetését
"Egyik budapesti kerületnek sem érdeke, hogy az M0-ás fizetős legyen."
2014.12.15 19:59MTIA fővárosi ellenzék továbbra is elutasítja az útdíj bevezetését - derült ki a főpolgármester és kerületi polgármesterek hétfői egyeztetése után.
Karácsony Gergely (Párbeszéd Magyarországért) szerint az útdíj bevezetéséről szóló elképzelés egyszerű pénzbehajtás, és nem illeszkedik semmilyen közlekedésszervezési koncepcióba.
A zuglói polgármester az egyeztetés után újságíróknak azt mondta: a találkozó célja valószínűleg az volt, hogy lecsitítsák a fideszes polgármestereket. Egyik budapesti kerületnek sem érdeke, hogy az M0-ás fizetős legyen - jelentette ki.
Tarlós István és fideszes polgármesterek nem vették a bátorságot, hogy az ügyben világos jelzést küldjenek a kormánynak, holott az intézkedés rendkívül hátrányos a fővárosnak - tette hozzá. Gajda Péter (MSZP) XIX. kerületi polgármester azt mondta, hogy minden fővárosit húsbavágóan érint az útdíj bevezetésének ügye.
Az egyeztetésen javasolta, hogy a Fővárosi Közgyűlés foglalkozzon az üggyel, Kispesten pedig határozati javaslattal készülnek, hogy felkérjék a kormányzatot a javaslat visszavonására - ismertette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


