Tele a puttonyunk!
Közszolgálati dolgozók tüntettek a fővárosban
"Tele a puttonyunk!" jelmondattal, mintegy 200 közszolgálati dolgozó tartott demonstrációt többek között béremelést követelve szombaton Budapesten a József nádor téren, a Nemzetgazdasági Minisztérium szomszédságában.
2014.12.06 19:07MTIA Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által szervezett demonstráció résztvevői, azonnali 5 százalékos, de legalább a 10 ezer forintot elérő béremelést követeltek a kormánytól.
A tüntetők, jelképesen "virgácsot" küldtek a kormánynak, amivel arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a közszolgálatban dolgozóknak 2008 óta egyharmadával csökkent a reálkeresete és a 2015-ös költségvetésben sem szerepel béremelés.
Boros Péterné, az MKKSZ főtitkára azt hangsúlyozta, hogy a bérrendezések elmaradása miatt veszélybe került a teljes magyar közszolgálat. Úgy vélekedett: azért jelentek meg csak néhány százan a demonstráción, mert mindenki félti az állását, attól fél, ha a jogaiért kimegy az utcára ott is marad.
Azt mondta, hogy a teljes közszolgálati szférában követelik az életpályamodell bevezetését, amelynek nyomán 2017-re legalább a 2008-as fizetések reálértékét elérhetné a közszolgálati dolgozók jövedelme.
Bárdos Judit, a Belügyi Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára szerint a munkáltató olyan "biorobotokká" nevelte a dolgozókat, akik a munkahelyen nem mernek beszélni, kérdezni és véleményt mondani.
MTI/Máthé Zoltán
Földiák András, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének elnöke szégyennek nevezte, hogy 20 éves munkaviszony után, felsőfokú végzettséggel a bérminimumot, vagyis havi 87 ezer forintot viszi haza a munkatársak zöme.
Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke arról beszélt, hogy Magyarország csak a bérek lemaradásában éllovas, de minden másban sereghajtó.
Sebes József, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségi Tanácsának tagja azt követelte, hogy a cafeteria összege érje el a versenyszféra színvonalát és szüntessék be a közszolgálatban a törvénytelen túlóráztatást, illetve töröljék el a bizalomvesztés jogintézményét. Ferenc Norbert szociális munkás pedig úgy fogalmazott, hogy a "hivatásból szívatás lett".
Ennek pedig az az eredménye, hogy a fiatal diplomások gazdasági menekültként külföldön keresik a boldogulást. A demonstráció résztvevői a Mikulás-nap alkalmából egy puttonyba helyezték el a követeléseiket, amelyet elküldtek a kormánynak.
MTI/Máthé Zoltán
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


