Megelőzés
Tíz nap alatt 120 ellenőrzés a vasúti átjárókban
A súlyos és gyakran halálos balesetek megelőzése érdekében az "Érj haza biztonságban!" vasútbiztonsági kampány keretében november 24-től tíz nap alatt 120 alkalommal ellenőrzött a rendőrség és a MÁV közösen.
2014.12.04 15:01MTI
Kertész Ottó, a MÁV Zrt. biztonsági főigazgatóságának vasőtbiztonsági vezetője csütörtökön a kampányzáró sajtótájékoztatón Budapesten elmondta, hogy az ellenőrzéssel a veszélyekre akarták felhívni a figyelmet.
A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint az idén a közúti-vasúti átjárókban 70 közlekedési baleset történt, amelyekből 12 halálos kimenetelű volt, és tizenketten súlyosan megsérültek.
Fábián György független közlekedési szakértő a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az átjárókban történt balesetekben is gyakran szerepet játszik a járművezetők felelőtlensége, a KRESZ hiányos ismerete.
Keszmann János, a Baross Gábor Oktatási Központ oktatásvezetője elmondta, hogy a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúttal közös vasútbiztonsági programot indítanak, a gyermekvasutasok bemutatják iskolatársaiknak az oktatási központ által készített számítógépes prezentációt. A program december 12-én húsz gyermekvasutas felkészítésével kezdődik, ők 2015 első felében már több ezer 10-14 éves tanulót ismertetnek meg a biztonságos vasúti közlekedés szabályival.
A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint a nemzeti vasúttársaság a baleset-megelőzési kampányokon kívül korszerű jelzőberendezések kiépítésével is támogatja a biztonságos közlekedést a vasút-közút találkozásoknál. A Közlekedés Operatív Programban (KözOP) 2015-ig az Új Széchenyi Tervben elkülönített közel 12,5 milliárd forint áll rendelkezésére közlekedésbiztonságot javító fejlesztésekre - közölte a MÁV Zrt.
A 2012-2015 között zajló programban háromszáznál is több vasúti átjáróban hajtottak végre biztonságot javító fejlesztéseket, köztük fél- és fénysorompókat szereltek fel, vonatérzékelés korszerűsítést hajtottak végre, az átjárókban elkövetett szabálysértések figyelésére kamerákat, diagnosztikai és monitoring berendezéseket telepítette, valamint videós pályafelügyeleti rendszert építettek ki.
A vasúttársaság közlése szerint több mint 870 millió forintot fordítottak a sorompóprogram első ütemére, a keretből augusztus végéig 44 átjáróban alakítottak ki a közúton közlekedők számára jobban megfigyelhető jelzést adó, LED optikás fény- illetve félsorompókat. A sorompóprogram közel kétmilliárd forintra becsült második üteme jövő év első negyedévében indulhat el 128 helyszínen.
A MÁV 99 vasúti átjáróban alakít ki olyan kamerás megfigyelő rendszert, amellyel a sorompókat letörő gépjárművek azonosítása is lehetővé válik.
A fejlesztésről a MÁV tavaly állapodott meg az ORFK-val, a rendőrséggel a telepítési helyszíneket és az eseményrögzítést követő eljárást is egyeztetette már a vasúttársaság. A közbeszerzési folyamatot követően, jövő év elején indulhat el mintegy 1,4 milliárd forintból, 53 vasúti átjáróban korszerű tengelyszámlálós vonatérzékelő rendszert alakítanak ki - írja a MÁV Zrt. közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06