Országgyűlés
Az üzletek vasárnapi zárva tartásáról kezd tárgyalni a parlament
Az Országgyűlés mai ülésnapja elején ellenzéki kezdeményezésre a kivándorlásról tart négyórás vitát, majd a képviselők egyebek mellett az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló javaslatot is megtárgyalják.
2014.12.03 07:01MTIA Ház e heti utolsó ülésnapja reggel 9 órakor kezdődik, elsőként a Magyarországról történő elvándorlás okairól és a folyamat megállításának lehetséges megoldásáról szóló vitát bonyolíthatják le a képviselők a Jobbik, az MSZP és az LMP kezdeményezésére.
Ezt követően kezdhetik tárgyalni azt a fideszes kezdeményezést, amely szerint március 23. a magyar zászló és címer napja lehet, arra emlékezve, hogy 1848-ban ezen a napon fogadták el azt a törvényt, amely kötelezővé tette a nemzeti lobogót a közintézményeken. Ugyancsak általános vita kezdődhet arról az új címen beterjesztett kormánypárti indítványról, amely a hűség falvai elnevezést adná az első világháború után Magyarországhoz visszatérő nyugat-magyarországi településeknek.
A parlament két fideszes képviselő kezdeményezésére tárgyalja meg a négy közszolgálati médiaszolgáltató - a Magyar Televízió Nonprofit Zrt., a Magyar Rádió Nonprofit Zrt., a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. és a Duna Televízió Nonprofit Zrt. - egyesítésére vonatkozó javaslatot is. Az előterjesztés alapján a jelenlegi Duna Televízió Nonprofit Zrt.-be beolvadna a másik három gazdasági társaság, és Duna Médiaszolgáltató Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság elnevezéssel egyedüli közszolgálati médiaszolgáltatóként folytatná tevékenységét.
Az ülés utolsó napirendi pontja az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló kereszténydemokrata javaslat. A kisebbik kormánypárt képviselői benyújtott javaslatukban azt kezdeményezték, hogy a 400 négyzetméteresnél nagyobb üzletek vasárnap és a munkaszüneti napokon ne nyitassanak ki. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor a héten bejelentette, a Fidesz azt szeretné, hogy vasárnap senkit ne lehessen dolgoztatni, ennek első lépéseként pedig olyan tartalmú módosító javaslatot nyújtanak be, amely alapján a hét utolsó napján semmilyen üzlet nem lenne nyitva, ahol nem a tulajdonos vagy annak családtagjai dolgoznak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06