Jogok sérülhetnek
Jogvédelmi tájékoztatóval kíván segíteni az OBDK a hajléktalanoknak
A megelőzés, változtatás és a megoldáskeresés szándékával állnak a hajléktalan létben élők mellé.
2014.12.02 13:43MTI
freedigitalphotos.net/adam
A jogvédelmi segítségnyújtásról, az alapjogokról, a szolgáltatásokról, a speciális egészségügyi ellátásokról szóló kiadvánnyal kívánja erősíteni és bővíteni a hajléktalan embernek, az érintett területen dolgozók és a társadalom jogtudatosságát az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK).
Az OBDK az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében kiemelte: a megelőzés, változtatás és a megoldáskeresés szándékával állnak a hajléktalan létben élők mellé. A központ "segíteni kíván minden olyan feltárható helyzetben, ahol az Alaptörvényben garantált, alapvető emberi és állampolgári, valamint az ágazati jogszabályokban meghatározott jogok sérülnek, vagy sérülhetnek" - fogalmaztak.
A kiadványt az elkövetkezendő időszakban a leginkább érintett területekre - a közép-magyarországi régióba és a megyei jogú városokba - juttatják el először az ellátottjogi képviselők.
Az OBDK korábban a szociális ellátórendszer szolgáltatásairól és a szakosított ellátásokról, a gyermekvédelmi szakellátásba (gyermekotthonba), nevelőszülőkhöz került gyermekeknek, valamint szüleiknek szóló hasznos tudnivalókról, az intézeti és az otthoni hospice ellátás magyarországi rendszeréről készített szakmai füzetet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


