Lesből támadtak
Egy mórahalmi gazda meggyilkolása miatt ítéltek el erdélyi férfiakat
A két elkövető késő éjszaka a tanyához ment, kihívták az áldozatot, lesből egy feszítővassal fejbe csapták, majd együtt bántalmazták a férfit, olyan súlyosan, hogy a helyszínen életét vesztette.
2014.11.27 11:39MTIEgy mórahalmi gazda 2012-es meggyilkolása miatt ítélt el három erdélyi férfit első fokon csütörtökön a Szegedi Törvényszék.
Az elsőrendű vádlott D. Györgyöt társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölésben, a másodrendű vádlott Zs. Viktort pedig társtettesként, nyereségvágyból és különös visszaesőként elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek a törvényszék.
D. György 14 év 6 hónap fegyházbüntetést kapott, Zs. Viktort tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a törvényszék. A bűncselekményhez tippet adó G. Samut pedig felbujtóként elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság, és ezért öt év börtönbüntetéssel sújtotta.
A törvényszék a vádlottakat tíz évre, véglegesen, illetve öt évre kitiltotta Magyarország területéről. Az ítélet szerint az analfabéta D. György és a korábban Romániában nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés miatt 19 évre ítélt társa, Zs. Viktor a Maros megyei Ákosfalváról származnak, de hosszabb-rövidebb ideje már Mórahalmon éltek, ahol mezőgazdasági munkából tartották fenn magukat.
D. György az áldozattal szomszédos tanyán dolgozott, és néha át is ment a későbbi áldozathoz. A bűncselekmény napján vásárt tartottak a homokháti kisvárosban, a vádlottak pedig napközben italoztak. A gyilkossággal vádolt két férfi az eljárás során azt állította, szintén Mórahalmon élő ákosfalvi ismerősük, a harmadrendű vádlott G. Samu beszélte rá őket, rabolják ki az átlagosnál módosabbnak gondolt gazdát.
A két elkövető késő éjszaka a tanyához ment, kihívták az áldozatot, lesből egy feszítővassal fejbe csapták, majd együtt bántalmazták a férfit, olyan súlyosan, hogy a helyszínen életét vesztette.
A halálos ütést - a szakértő véleménye szerint - Zs. Viktor mérte az áldozat fejére. Ezt követően az elkövetők átkutatták az épületet és több mint 200 ezer forint készpénzt, valamint különböző értéktárgyakat vittek el. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be, így a döntés nem jogerős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06