El a kezekkel!
Tüntetés a magánnyugdíjpénztárakért
El a kezekkel! címmel tüntetést tartott a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó kormányzati javaslat ellen a 60ezren a MAGÁN nyugdíjukért Facebook-csoport kedden Budapesten.
2014.11.25 18:56MTI
A demonstráció a József nádor téren kezdődött, ahol Büki Zoltán szervező azt mondta: a kormány hatvanezer ember magántulajdonára vetett szemet. "Ezzel a kormány végérvényesen az éjszakai besurranó, fiókokban kotorászó piti kis tolvajok szintjére süllyedt" - fogalmazott.
A szónok kijelentette: "ha ezt hagyjuk, akkor holnap ránk törhetik az ajtót, és államosíthatják a fogkeféinket." A tüntetők a József nádor térről az Alkotmány utcába indultak rendőri felvezetéssel. Amikor a tömeg eleje már ráfordult a Bajcsy-Zsilinszky útra, a vége még a téren volt.

Vajda Zoltán, a 60ezren a MAGÁN nyugdíjukért Facebook-csoport alapítója az Alkotmány utcában, a Kossuth tér közelében a tüntetők előtt arról beszélt, hogy a kormány hatvanezer magán-nyugdíjpénztári tag utolsó megtakarítását akarja elvenni, olyan törvényt akarnak elfogadtatni, amellyel ez a pénz is eltűnik majd.
Mint mondta, az Orbán-kormány által 2011-ben a magánnyugdíjpénztárakból az állami nyugdíjkasszába átcsoportosított 3000 milliárd forint is eltűnt.
Vajda Zoltán azt hangoztatta, nem hagyják, hogy elvegyék a megtakarításaikat. "Nem adjuk oda, ebbe beletörik a miniszterelnök bicskája" - mondta.
Közölte, december elején, a költségvetési törvényjavaslatról való szavazás idején tüntetni várnak mindenkit, aki elégedetlen kormányzati intézkedésekkel és az ország irányításával.
A tüntetés végének bejelentése után a tömeg egy része a Kossuth térre, az Országházhoz vonult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06